Debrecenben és térségében jelentős ingatlanfejlesztés várható a BMW-gyár létesítése miatt

Debrecenben és térségében az új BMW-gyár  létesítése jelentős ingatlanfejlesztést indíthat a lakáspiacon és az ipari, kiskereskedelmi ingatlanoknál – közölte az Otthontérkép csoport  az MTI-vel.

Az Otthontérkép számítása szerint akár 20-30 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak a következő két-három évben.
A 320 milliárd forintos beruházás kezdetben mintegy ezer munkahelyet teremt Debrecenben, ahova emberek özönlenek, és ott előbb-utóbb az ingatlanok is középpontba kerülnek.

Példaként említik Bács-Kiskun megyét, ahol a kecskeméti Mercedes gyár lendítette fel a pangó ingatlanpiacot. Kecskeméten a 2016 második negyedévétől kezdve a négyzetméterenként 283 ezer forintos ár egy év leforgása alatt 320 ezer forintra emelkedett. Mivel a közelmúltban további bővítést jelentettek be, az árak emiatt is emelkedni fognak, várhatóan legalább ilyen mértékben a következő pár évben – írja az Otthontérkép Csoport.

Győrben és környékén az Audi gyár váltott ki hasonló fellendülést, ahol 2016 elejétől 2018 elejéig 2 év alatt négyzetméterenként 65 ezer forinttal növekedtek a lakásárak.

A két példából kiindulva nagyjából 20-30 százalékos áremelkedés prognosztizálható Debrecenben is, ahol jelenleg az újszerű lakások árai 340 ezer forint körül mozognak négyzetméterenként – írja közleményében az Otthontérkép csoport.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/08/01/jelentos-verseny-folyt-a-bmw-beruhazasert/