Decemberben is csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Decemberben is, zsinórban már a negyedik hónapban, csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest az új károsanyag-kibocsátási mérés bevezetésének következményeként. Az egész évet tekintve azonban sorrendben már az ötödik egymást követő évben emelkedett az utakra került új személygépkocsik száma.  

    Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában 998 ezer 503 autót helyeztek forgalomba decemberben, 8,4 százalékkal kevesebbet, mint 1 évvel korábban. Novemberben 8,0, októberben 7,3, szeptemberben pedig 23,5 százalékos csökkenést mértek az augusztusi 31,2 százalékos emelkedés után.
  

  A tavalyi egész évben 15 millió 158 ezer 874 darab új autót adtak át tulajdonosának, ami 0,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A forgalomba helyezett új autók száma 2014-ben váltott emelkedésre hat szűk esztendő után, amely időszakban több évtizedes mélypontra süllyedt az éves összevetésű értékesítés.  
   

 Decemberben a legtöbb országban csökkentek az eladások, az öt legnagyobb piac közül Franciaországban 14,5 százalékkal, Németországban 6,7 százalékkal, Nagy-Britanniában 5,5 százalékkal, Spanyolországban pedig 3,5 százalékkal esett vissza az új autók száma, Olaszországban viszont – a kevés kivételek egyikeként – 2,0 százalékkal emelkedett. 
   

 Magyarországon a decemberben átadott új autók száma éves összevetésben 10,6 százalékkal, 9685-re csökkent. Az év egészében 136 ezer 594 új autó talált gazdára, ami 17,5 százalékos éves növekedést takar.
 

   Piaci részesedés szerint sorba állítva a német Volkswagen-csoport, a legnagyobb európai gyártó 0,9 százalékos, a PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) 32,8 százalékos, a francia Renault pedig 0,8 százalékos emelkedést tudott elérni a tavalyi évben. 
 

   A Renault után következő Fiat-Chrysler eladásai 2,3 százalékkal, a BMW-csoporté 0,9 százalékkal, a Fordé 2,3 százalékkal, a Daimleré pedig 1,9 százalékkal csökkent. A Toyota 4,7 százalékkal, a Hyundai 2,9 százalékkal, a Kia pedig 4,9 százalékkal tudta növelni az értékesítést. 
 

   Az utóbbi hónapokban tapasztalt visszaesés az új, sokkal szigorúbb emisszió-mérési eljárás (WLTP) bevezetésének tulajdonítható. Szeptember elsejétől már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási teszten áteső új gépjárműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban. Az eljárás bevezetése miatt több autógyártónak le kellett állítania néhány modell értékesítését, mert nem tudta megszerezni az új engedélyeket. Sok fogyasztó éppen emiatt is hozta előre az autóvásárlást, ezért ugrott meg a kereslet a nyári hónapokban.