• Egyéb

Dobogóval és kizárással kezdte a szezont Kiss Norbert

Egy harmadik, és egy ötödik helyet is szerzett a Kamion Európa-bajnokság szezonnyitóján Misanóban, a dobogóját végül elvették.

Jól indult, majd felemásan folytatódott a Kamion Európa-bajnokság idénnyitó hétvégéje Kiss Norbertnek. A Tankpool24 csapat Mercedesével versenyző magyar pilóta a harmadik legjobb időt autózta a superpole-ban, ami a harmadik rajtkockát jelentette a szombati első futamra.

A rajt után nem sokkal piros zászlóval megszakították a versenyt, mert a cseh Frantisek Vojtisek kamionja kigyulladt. A mentés és a takarítás után majdnem egy órával indult csak újra a verseny. Az új rajt már nem sikerült olyan jól Kissnek, mint az első. “A megismételt rajt már nem alakult olyan jól, René​​​​ Reinert oldalról nekem jött, közben Adam Lacko elment mindkettőnk mellett. Negyedik helyen értem célba, de Antonio Albacete 10 mp-es büntetést kapott előttem, így feljöttem a harmadik helyre, és felállhattam a dobogóra. Az eredményhirdetés közben megkezdték a mérést, és mire lejöttem a dobogóról, addigra már kizártak, mert 15 kilóval könnyebb volt a kamion a megengedettnél. Csapathiba történt, elmértük (?) az autót” – mondta Kiss Norbert kicsit csalódottan.

A kizárás miatt a második szombati futamon a 17. helyről indult és türelmesen kivárt a rajtnál. “Óvatosan indultam, sejtettem, hogy lesz balhé, lett is. Hármasával, négyesével estek ki előlem a kamionok, jól tudtam helyezkedni, előztem is párat, így a 17. helyről indulva az első kör végén már az ötödik voltam. Meg is tartottam a helyemet, nem jött mögöttem senki, kicsit unalmas volt a vége. Összességében elégedett vagyok, mert a harmadik hely jó, a tempónk megvan, a dobogó reális cél, de javulnunk kell, várom a vasárnapot.”

Vasárnap 10.30-kor az időmérővel, majd 13.10-kor az első, 15.20-kor a a második futammal folytatódik a kamion Európa-bajnokság programja Misanóban.