Dr. Bacsa György lett a MOL Magyarország új ügyvezető igazgatója

Dr. Bacsa Györgyöt, a MOL-csoport stratégiai ügyvezető igazgatóját nevezték ki a MOL Magyarország ügyvezető igazgatójának. A szakember Ratatics Pétert váltja a pozícióban, aki az elkövetkező kilenc hónapban az INA igazgatótanácsának elnöki teendőit látja el. 

„A MOL Magyarország kiemelt szerepet tölt be cégcsoportunk életében, hiszen stratégiai vállalatként garantálja hazánk ellátásbiztonságát, beruházásaival pedig az egész régió fejlődését szolgálja. Ügyvezető igazgatóként célom, hogy fenntartsam és tovább erősítsem a döntéshozókkal, az érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetekkel kialakított partneri viszonyt, és kiaknázzam az egyes üzletágak közötti szinergiákat” – mondta dr. Bacsa György, a MOL Magyarország újonnan kinevezett ügyvezető igazgatója.

Dr. Bacsa György 2003 óta dolgozik a MOL-ban különböző szakértői, majd vezetői pozíciókban. 2011 óta vezeti a MOL-csoport legnagyobb üzletfejlesztési projektjeit, 2021 óta pedig tagja a MOL-csoport igazgatóságának is. Az általa vezetett Csoportszintű Stratégiai Operáció és Üzletfejlesztés irányítja a vállalat stratégiai tervezését, az akvizíciókat, a jogi, szabályozási és közkapcsolatokat, a befektetői kapcsolatokat, a társaságirányítási és audit tevékenységeket, valamint a kockázati tőkealap befektetéseket. A MOL Magyarország új ügyvezető igazgatója kinevezését követően is ellátja stratégiai ügyvezető igazgatói feladatait. 

Dr. Bacsa György a MOL mellett számos társaság és egyesület vezető testületében tölt be pozíciókat. Tagja a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának és a New Yorki-i ügyvédi kamarának is, valamint szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság választottbírói jegyzékében. 2021-ben Magyar Gazdaságért Érdemrenddel díjazták. Jogi és közgazdaságtani diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Budapesti Corvinus Egyetemen, a heidelbergi egyetemen, valamint az Egyesült Államok-beli Duke University-n szerezte.