E-Prix győzelemmel indított a DS TECHEETAH új versenyautója

Az új DS E-TENSE FE21 megnyerte legelső E-Prix-jét Jean-Éric Vergne-nyel a volánja mögött

Nem is indíthatott volna jobban a DS E-TENSE FE21, hiszen a legelső versenyén Jean-Éric Vergne a pódium legfelső fokára vitte a múlt szombati Római E-Prix-n.

Ez egy igazán izgalmas E-Prix volt a megújult és kibővített római pályán, amely immár 3,385 km hosszú. A versenypálya az egész nap szemerkélő eső miatt igen alattomos arcát mutatta.

A reggeli szabadedzések sok váratlan eseményt hoztak, mert Jean-Éric autójába hátulról beleszállt egy másik autó, aminek következtében a francia versenyzőnek ki is kellett hagynia a szabadedzések második felét. A team fantasztikus munkát végezve sikerrel javította meg az autót, aminek köszönhetően Vergne gond nélkül vett részt az időmérőn és bejutott a Super Pole-ba is, ahol az 5. rajthelyet szerezte meg. Da Costa számára nehezebb volt a kvalifikáció: a Group 1-ből indulva hozzáért a falhoz, így végül a 18. helyről kellett startolnia.

A verseny a safety car mögött indult, mert az eső ismét esni kezdett, de Vergne uralta a helyzetet, végig a top 5-ben maradt, okosan használva a támadó módokat az előbbre kerüléshez.

A safety car mögött befejeződő versenyen JEV megszerezte 10. Formula E győzelmét, amely a DS TECHEETAH számára a 13. volt. Antonio Félix da Costa gyönyörűen zárkózott felfelé egészen a 10. pozícióig, de miután felhasználta a FANBOOST-ot egy szép előzéshez, de egy defekt miatt erőfeszítései végül hiábavalónak bizonyultak.

A második, vasárnapi római E-Prix az elsőhöz hasonló körülmények között indult, de eltérő eredményeket hozott. Antonio Félix Da Costa megszerezte első pontjait az új DS E-TENSE FE21-gyel, hetedikként célba érve, amíg az előző nap győztese Jean-Éric Vergne a 11. lett.

Ez egy kihívásokkal teli nap volt a DS TECHEETAH számára. Küzdelem a nedves pályával, mivel a 3. szabadedzés és az időmérő alatt is szakadt az eső. Da Costa és Vergne a 15. és a 20. helyeket szerezték meg a kvalifikáció során.

AZ EUR városrész majdnem száraz lett a versenyre, de a start a safety car mögött történt. A DS TECHEETAH két versenyzője számára a verseny első része viszonylag nyugodt volt, sikerült a 10. és a 17. helyig jutniuk. A verseny második szakaszában DAC és JEV tovább javítottak pozícióikon, stabilizálva magukat a 10. és 16. helyeken, egészen a második safety-car időszakig, amely mindössze egyetlen teljes versenykört hagyott csak a kockás zászlóig. A két DS E-TENSE FE21 elkerülte az utolsó kör incidenseit és végül a jelenlegi bajnok a 7. helyen, míg a szombati győztes Vergne a 11. helyen végzett.

Az ABB FIA Formula E Világbajnokság két hét múlva folytatódik egy újabb kétnapos versennyel a spanyolországi Valenciában.