E-roller balesetek

Megoldatlan gond:

A város számos pontján látunk szerteszéjjel hagyott elektromos rollereket, ezzel a közlekedési eszközzel azonban nem ez a legnagyobb baj.

Számos videó kering arról, hogy mennyire figyelmetlenek a rolleresek, ami gyakran súlyos balesethez vezet, és az első, ami feltűnik, hogy a balesetet szenvedettek ritkán viselnek sisakot, ráadásul nemigen néznek körül, amikor bemennek a forgalom sűrűjébe.

Ugyanakkor az apró kerekű járművel úgy akarnak felmenni a járdára, mintha nem lenne ott járdaszegély, így jól arcra esnek.

Amint 2021 októberében megírtuk a Német Közlekedésbiztonsági Tanács (Deutschen Verkehrssicherheitsrats, DVR) ütközési tesztek keretében vizsgálta meg, milyen sérülésekkel járhat, ha egy e-rolleres gépkocsi oldalának ütközik. A válasz röviden: súlyos, akár tragikus következményei lehetnek.

Miközben az Euro NCAP egyre szigorúbb követelményeket támaszt az autógyártókkal szemben, hogy tegyék igazán „bolondbiztossá” az új modelleket, vagyis a gépkocsik ne csak a bennülőket védjék meg, hanem figyeljék a környezetüket, például a hirtelen a kocsi elé lépő gyalogosokat és a kerékpárosokat is, és automatikus vészfékezéssel mentsék meg az életüket.

Csakhogy az e-rolleresek még télen is sokszor a 30-40 kilométeres sebességtartományban suhannak az úttesten, és nagyon gyakran nem vesznek tudomást a közlekedés egyéb résztvevőiről. Például az előzni szándékozó autósokról. Az irányváltási szándékukat nem jelzik, mert negyvennél nem könnyű elengedni azt a csutka kis kormányt, és még visszapillantó tükrük sincs. Egy ilyen rolleren állva pedig senki sem fordul hátra megnézni, mi van mögötte, mert azzal az azonnali hasra esést kockáztatná.

dasblog