E-rolleres balesetek – rendszám és tükör nélkül

Közútjainkon kétféle jármű közlekedik: a rendszámosok és a rendszám nélküliek. Az utóbbiak nemcsak a kerékpárosok, hanem a robogósok is, amelyek nem kevés balesetet okoznak, ám a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete hosszú évek óta hasztalanul kezdeményezi, hogy a robogók is kapjanak rendszámot. Akkor ugyanis javulna a közlekedési morál és kevesebb lenne a baleset.

Na, ebbe a helyzetbe robbantak be az elektromos rollerek, amelyek magabiztosan -– sokszor a 30-40 kilométeres sebességtartományban – surrannak az úttesten, de nagyon gyakran nem vesznek tudomást a közlekedés egyéb résztvevőiről. Például az előzni szándékozó autósokról. Az irányváltási szándékukat nem jelzik, mert negyvennél nem könnyű elengedni azt a csutka kis kormányt, és még visszapillantó tükrük sincs. Egy ilyen rolleren állva pedig senki sem fordul hátra megnézni, mi van mögötte, mert azzal az azonnali hasra esést kockáztatná.

Az elhasalás azonban még a jobbik eset lenne.

A Német Közlekedésbiztonsági Tanács (Deutschen Verkehrssicherheitsrats, DVR) ütközési tesztek keretében vizsgálta meg, milyen sérülésekkel járhat, ha egy >>>