Egy év szünet után újra Budapesten versenyez a SuperEnduro GP mezőny


    Egy év kényszerszünet után szombaton újra megrendezik a Papp László Budapest Sportarénában a SuperEnduro GP motoros világbajnoki versenysorozat magyarországi állomását.

    A fővárosban harmadszor sorra kerülő esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a látványos és izgalmas futamok lebonyolításához a szervezők ezúttal is 1500 tonna földet, 100 tonna követ és 50 tonna faanyagot helyeznek el az aréna küzdőterén.


    Hadobás Ádám, a verseny főszervezője elmondta, nehéz időszakon vannak túl, miután tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudták megrendezni a versenyt.


    “Ennek ellenére az idén is kiemelkedő nézőszámra számítunk, csütörtökön kezdjük az építést, a pályát Németh Kornél tervezi és a megvalósítást is ő koordinálja majd” – nyilatkozta Hadobás, aki beszélt a legmagasabb, a prestige kategória nevezőiről is.


    “Az utóbbi évek legerősebb mezőnye várható, benne a háromszoros világbajnok amerikai Colton Haakerrel, honfitársával, Cody Webb-bel, az aktuális vb-címvédő brit Billy Bolttal, valamint a sportág egyik legeredményesebb versenyzőjével, a lengyel Taddy Blazusiakkal. Itt lesz Budapesten a brit Will Hoare is, aki 2020-ban éppen a magyar fővárosban nyerte meg a junior vb-címet, a hazai szurkolók nagy örömére pedig Zsigovits Norbertet a junior vb-mezőnyben láthatjuk az idén” – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a főszervező.


    Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnöke hangsúlyozta, a szervezet és az enduro szakág számára is kiemelt fontosságú a szombati esemény.


    “Minden évben nagy öröm hazánkban üdvözölni a világ legjobb superendurósait, és ha lehet, még jobb, hogy talán ennek a rendezvénynek is köszönhetően egyre több élversenyzőnk van itthon” – jelentette ki, hozzátéve: az utánpótlás korosztály versenye először Budapesten volt része a programnak, de mostanra ezt a gyakorlatot külföldön is átvették, ami azt jelenti, hogy jó volt a magyar szövetség utánpótlás-neveléssel kapcsolatos gondolata.


    Zsigovits Norbert 2020-ban az Európa Kupa mezőnyében nyert futamot a Papp László Budapest Sportarénában, most pedig a junior-vb mezőnyében az első, lengyelországi forduló után hatodik helyen áll az összetettben.


    “Nagyon várom, hogy újra hazai közönség előtt versenyezzek, azóta is végigfut a hátamon a hideg, ha felidézem a két évvel ezelőtti hangulatot, azt az őrjöngést, amivel akkor fogadtak” – fogalmazott a motoros. Kiemelte, célja, hogy szombaton kiegyensúlyozottan, hiba nélkül versenyezzen, ha pedig – mint mondta – sikerül kihoznia magából a maximumot, akkor elégedett lesz.


    Az edzésekre szombaton 11 órától kerül sor, a délutáni program pedig 16 órakor kezdődik. A rendezvény védettségi igazolvánnyal látogatható, a nézők között egy Husqvarna típusú motorkerékpárt sorsolnak ki.