A Pikes Peak Colorado állam egyik leggyönyörűbb helye. Sokan vélik úgy, hogy a Sziklás-hegység déli részének legmagasabb, 4300 méter magas csúcsa az Egyesült Államokat felkereső turisták számára is az egyik legvonzóbb látványosság. Többségük fogaskerekű vasúttal megy fel a csúcsra. Mások egy kényelmes autót választanak, hogy így élvezzék a Colorado Springs-i táj szépségét, míg Rod Millen, a legendás versenyző, ötször indult el a Pike csúcsára a világ leghíresebb hegyi versenyén Toyota versenyautóval, és minden esetben a győzelem volt az egyetlen elfogadható eredmény, egyetlen esetet kivéve ez sikerült is.
2011 óta a Pikes Peak Highway felülete aszfalttal borított, de ez nem mindig volt így. Korábban több mint száz éven át az utat a Pikes csúcsára kő, apró gránittörmelék és murva, valamint – nagyon sokszor – sár borította. A Pikes Peakre vezető úgynevezett felfutó verseny ötlete 1916-ban született meg. Egy bizonyos Spencer Penrose találta ki, hogy a nehéz és rendkívül veszélyes utat a lehető legrövidebb idő alatt megtegyék, az ötlet számos autóst és motorost megihletett. A Felhők Versenyének is nevezett Pikes Peak International Hill Climb (PPIHC) első megméretetésének győztese a 22 éves, Washington DC-ből származó Rea Lentz volt; 125 lóerős Curtiss repülőgépmotorral hajtott Romano Demon Special-ja 20 perc és 55,6 másodperc alatt tette meg az utat. A csúcson nemzeti hősként fogadták. A 2000 dolláros díj akkoriban egy fél életre elegendő vagyonnak számított. A magas nyereménynek és a folyamatos életveszélynek köszönhetően a verseny azonnal legendássá vált; az Egyesült Államok és a világ számos versenyzője tűzte ki célul az indulást. Minden valamirevaló versenyző, szerencsehuszár és adrenalinfüggő itt akart nevet szerezni.
A PPIHC 20,2 kilométeres útvonala 156 kanyarból áll. A startvonal a Pikes Peak highway hetedik mérföldjénél van, a cél pedig – 1616 méterrel feljebb, a Zebulon Pike által 211 évvel ezelőtt felfedezett csúcson. Az elképesztő kanyarkombinációkból álló út átlagos meredeksége több mint hétszázalékos.
Egy furcsa új-zélandi felveszi a kesztyűt
Az 1951-es születésű Rodney „Rod” Millen Új-Zélandról származik. A hetvenes években az NZRC bajnokságokban szerzett számos kimagasló eredményt. Ezután az évtized vége felé az Egyesült Államokba költözött, ahol sikerrel folytatta a versenyzést, navigátorával, Tony Sicombe-bal együtt részt vett WRC futamokon és az Ázsiai-Csendes-óceáni régió versenyein, újabb bajnoki kupákat gyűjtve be. Ezzel párhuzamosan a kaliforniai Tustinban létrehozta a Millen Motorsports céget (később Millen Works). Millen több évtizedes autósportos tapasztalata lehetővé tette számára rendkívül magas szintű tuning-projektek megvalósítását, de egy idő után már nem volt számára elegendő a kihívás.
Ezért a nyolcvanas években Millen ambiciózus cél tűzött ki maga elé: olyan autót fejleszt, amivel nem egyszerűen eredményesen szerepelhet, hanem azonnali győzelmet szerezhet a Pikes Peak International Hill Climb-on. Ebben az időben a világhírű versenyt a B csoportos raliautókat gyártó európai márkák uralták. A győzelmeket az Audi pilótái, köztük a világbajnoki ezüstérmes Michelle Mouton (Pikes Peak győzelem 1984-ben és 1985-ben), valamint a Peugeot versenyzői (Robby Unser, Ari Vatanen) aratták. A kilencvenes évek elején a játszmába bekapcsolódott a Suzuki csapata is. Millen úgy érezte, itt az idő, és 1992 végén felvette a kesztyűt. Pikes Peak-i autójának alapja egy 22 ezer dollárért vásárolt Toyota Celica All-Trac Turbo volt (az USA-n kívül: Celica GT-Four ST185). A 4×4-es hajtású Celica akkoriban a WRC ralikon számos győzelmet szerző modellként volt ismert. Az autó a Carlos Sainz által megnyert kétszeres rali-világbajnoki címnek, valamint Kankkunen és Auriol számos győzelmének köszönhetően vált legendává.
Celica Millen Motorsport
A Pikes Peak-i verseny sajátosságai számos módosítást tettek szükségessé a Celicán. A tesztek után Millen alkatrészeire szedte szét az autót, és tulajdonképpen egy „célszerszámot” épített. A sorozatgyártású motor teljesítménye (200 LE) kevésnek bizonyult a győzelemhez az extra gyors coloradoi „hegymászáson”. Bár a kupé kialakítás filigrán benyomást keltett, Millen úgy ítélte meg, hogy szükség van némi fogyókúrára, és a karosszériát könnyű és ellenálló szénszálból újjáépítette. Az egyedi karosszéria az akkoriban új ST205 sorozatú modellre emlékeztetett. Ezután az autó testét egy tágas molibdén-acél keretre szerelték. Mindez összhangban volt az USA-ban általános „silhouette cars” elképzeléssel, mely szerint a versenyautó csak nevében emlékeztetett sorozatgyártású elődjére.
A grammokért folytatott küzdelemben eltávolították az utastér elemeinek többségét. A futómű állítható feszességű Penske lengéscsillapítókat kapott. A gyári helyett egy a Traction Products cég által gyártott, ötfokozatú kézi sebességváltót építettek be, a verseny útvonala által támasztott követelményekhez szabott áttételekkel. Az összkerék-meghajtás a szériaautóból származott, de ezt sem hagyták érintetlenül. A Toyota mérnökeivel együttműködve Millen megerősítette a hajtás szerkezeti elemeit. Az autóhoz passzoló speciális gumiabroncsokat a BFGoodrich szállította, mely egyben a projekt szponzorainak egyike volt.
A négyhengeres, soros, 1998 cm3-es hengerenként négy szelepes motor waste-gate típusú turbófeltöltőt kapott. A motorba többek között kovácsolt dugattyúkat, valamint nagyobb olajhűtőt építettek be. A „megerősítő terápia” után a Millen Motorsportnak egy körülbelül 850 lóerős Toyota Celica állt rendelkezésére. A versenyzésre kész, a Celica ST185 és ST205 elemeit, valamint a Millen egyedi megoldásait ötvöző jármű mindössze 885 kilót nyomott, ez egy akkoriban egészen elképesztő 0,96 LE/kg teljesítmény súlyarányt eredményezett. A projektet többek között a kaliforniai Torrance-beli Toyota Motor Sales USA, valamint a Pennzoil olajipari konszern támogatta.
A július 4-ikei győztes
Az Egyesült Államokban július 4-én ünneplik a Függetlenség Napját – 1994. július 4-én hétfőn a Pikes Peak Highway mentén szurkolók ezrei ünnepelték a maguk módján a nemzeti ünnepet, csak itt rezesbanda helyett a világ leghíresebb hegyi versenyének gépei adták meg az alaphangot. Rod Millen az USAC Unlimited Division-ben indult, és nem hagyta cserben rajongóit. A starttól számított 10 perc és 4 másodperc múlva a sárga Toyota Celica áthaladt a Pike csúcsának célvonalán. Millen ezzel az eredménnyel természetesen megnyerte a világ leghíresebb versenyének 72. évadát, és új időrekordot állított fel, melyet csak 13 évvel később sikerült megdönteni. A csúcsot majdnem feleannyi idő alatt érte el, mint Rea Lentz, az 1916-os első verseny győztese.
E siker után a Toyota felajánlotta Millennek a gyári csapattal történő indulást az SCCA North American Touring Car sorozatban, melyet többek között a Lime Rock Park pályán tartottak. Az új-zélandi úr ugyan beült a Camry versenyautó szűk fülkéjébe, de igazi lételeme a hegyi versenyzés maradt. Az első győzelmet követő évben Millen a második helyet érte el a Pikes Peak-en, majd a Felhők Versenye következő, 74. évadában, 1996-ban Toyota Celicája újra a leggyorsabb kocsinak bizonyult (10 perc 13,641 másodperc). A Toyota és a Millen Motorsport együttműködésének köszönhetően a járművet tovább tökéletesítették, kiküszöbölve a konstrukció minden gyenge pontját. Ennek köszönhetően az új, 2.2 literes erőforrás már több mint 850 lóerős teljesítményt nyújtott.
Az USA nemzeti ünnepe 1997-ben Rod Millen és a Toyota harmadik győzelmével zárult a Pikes Peak-en. A 10:04:540-es eredmény azt jelentette, hogy az új-zélandi minden versenytársat maga mögé utasította, köztük a híres Nobuhiro „Monster” Tajimét is.
Kupékarosszériás verseny pick-up
1995 februárjában a Toyota amerikai részlege bemutatta az új, Tacoma modellt. A közepes méretű kisteherautó amerikai vásárlók tízezreinek szívét hódította meg. Rod Millen, látva a Tacoma üzleti sikerét, azt javasolta, hogy az autót alakítsák át a Pikes Peak-i verseny követelményeinek megfelelően. Az első megbeszélés után mindenki értetlenül nézett a másikra, hogy ezt a korántsem versenyzésre szánt autót vajon hogyan lehet átalakítani egy ilyen kihívásra.
Első lépésként a sorozatgyártású, acélból készült, platós karosszériát teljesen új, karbon keretre felszerelt, szénszálas karosszériára cserélték. Így a szögletes pick-up valódi, áramvonalas kupévá alakult át. Az optimális tömegelosztás érdekében a négyhengeres, 2.1 literes űrtartalmú motort középen helyezték el. A Millen Motorsportnál elvégzett teljesítmény-tuning után a négyszelepes, turbófeltöltős DOHC erőforrás körülbelül 1000 lóerős teljesítményt ért el. Az elképesztő teljesítmény elképesztő fékeket igényelt, ezért az olasz Brembónál rendelték meg a fékrendszert, minden kerék nagy hőtűrésű, speciális – négydugattyús – tárcsákat kapott. A Toyota Tacoma Millen Motorsport 98 tömege mindössze 885 kiló volt, teljesítmény/tömeg aránya 1,12LE/kg volt.
1998. július 4-én Millen esélyt sem adott a 76. Pikes Peak International Hill Climb-on induló több mint száz versenytársának, a Tacoma „kisteherautóval” mindössze 10 perc és 7,70 másodperc alatt ért a csúcsra. A célban Rod nem rejtette véka alá örömét, bár azt is elmondta, hogy legfontosabb célja a táv tíz percnél rövidebb idő alatt történő megtétele volt. Egy évvel később Rod Millen ötödször (és másodszor a Tacoma volánja mögött) nyerte meg a legendás Felhők Versenyét.
Millen Works az új évezredben
Pontosan 2000-ben mutatták be az 500 lóerős motorral és négykerék-meghajtással felszerelt, a modell 7. generációján (T230 sorozat) alapuló Celica Millen prototípusát. A projektben részt vettek a Toyota Racing Development mérnökei is. Az autót „egy közúti használatra való Celica GT-S és egy INDY formula-versenyautó elképesztő keverékének” nevezték. 2006-ban a Millen Works cég a Five Axis Models-szel együttműködve megépítette a Fuse koncepcióautót, az amerikai piacra szánt Scion márkához. Ugyancsak Millen műhelye tuningolta a Toyota FJ Cruisert a legendás kaliforniai Baja 1000 versenyre. A volán mögé maga Rod Millen ült be, navigátora pedig fia, Ryan volt. Kevesen tudják, de Millen győztes Toyotái eredeti állapotukban fennmaradtak, és kiállították őket a Goodwood Festival of Speed-en.
Pikes Peak a Toyota konszern számára mindig is különleges jelentőségű helyszín marad. 2013 júliusában a verseny során tesztelték az elektromos meghajtású Toyota TMG EV P002 prototípusát, két évvel később pedig – a Lexus RC F GT tanulmánymodellt. A versenycsapat tagja volt Justin Bell, a Le Mans-i verseny győztese és a FIA GT-sorozat bajnoka. Nem kizárt, hogy a Toyota győzni fog még Colorado Springsben, mint azokban az években, amikor a volán mögött egy furcsa új-zélandi úriember ült…
Fotók: Toyota, Wikipedia
