Egy hónap alatt mintegy egymillió matrica adatait kérdezték le

    Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) saját online e-matrica lekérdező felületén egy hónap alatt mintegy egymillió alkalommal ellenőrizték a közlekedők, hogy van-e autópálya-matricájuk, és az meddig érvényes – közölte a szolgáltató hétfőn az MTI-vel.

    Felidézik, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 2023. január 17-én indította el e-matrica lekérdezőjét a nemzetiutdij.hu oldalon.


    A felületen csak az első napon mintegy 300 ezer matricaellenőrzés történt, az azóta eltelt egy hónapban, február 17-ig pedig mintegy egymillió – írták a közleményben.


    A NÚSZ Zrt. hangsúlyozta, hogy fejlesztése az első hónap tapasztalatai alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Míg tavaly egész évben nagyjából minden ötödik hívás alkalmával az autópályamatrica-vásárlásaikról érdeklődtek ügyfelek, addig idén jelentősen csökkent az ilyen típusú telefonos megkeresések aránya. Az idén január 17. és február 17. között hozzávetőlegesen 50 százalékkal esett vissza a call centerükben az ilyen tartalmú hívások aránya az előző év ugyanezen időszakához képest.


    A nemzetiutdij.hu oldalon lévő e-matrica lekérdező teljeskörű, hivatalos információt tartalmaz, az eredmény nem függ a vásárlás módjától és helyétől – ismertette a szolgáltató.