Egy lépésnyire a sikertől

Egy lépésnyire a sikertől

Rajt-cél Toyota győzelem a Dakaron? Egy nap és kiderül

Január 14-én ér véget a 2022-es Dakar, a világ legkeményebbnek tartott tereprally megmérettetése, amelynek mezőnye idén harmadik alkalommal birkózik meg a szaúd-arábiai sivataggal. A 2018-as második hely után a Toyota 2019-ben történetében először hódította el az első helyet a legendás versenyen, majd 2020-ban és 2021-ben is hajszálnyival csúszott le a dobogó legfelső fokáról. 2022-ben a 2022/2023-as Év Pickupja díjas Hilux alapjaira épült versenyautóval versenybe szálló, és az első pillanattól folyamatosan az élen álló Nasser Al-Attiyah megismételheti 2019-es sikerét és megszerezheti a negyedik (és a Toyota második) Dakar bajnoki címét.

A Dakarhoz hasonló elképesztő kihívásokat jelentő megmérettetésekre különösen igaz a ’nyugtával dicsérd napot’ mondás, egy kis esélylatolgatás és visszatekintés ugyanakkor izgalmas lehet egy nappal a verseny vége előtt. A Toyota az elmúlt években sikert sikerre halmozó, Rally Világbajnokságban (WRC) és a Hosszútávú Világbajnokságban (WEC) is taroló, 2021-ben például mindkét versenysorozatban az egyéni és gyártói bajnoki címet is elhozó versenyistállója, a TOYOTA GAZOO Racing eddig hatalmasat ment a 2022-es Dakaron: az első 10 szakaszon 10 dobogós helyet és 5 szakaszgyőzelmet hozott össze a csapat (a rajtsorrendet eldöntő prológot is számítva ez 11 győzelmre és 12 dobogós helyre hízik). Érdemes megjegyezni, hogy a Toyotával szoros kapcsolatot ápoló belga versenyistálló, az Overdrive Racing (amelynek színeiben más megmérettetéseken Al-Attiyah versenyez) az OVERDRIVE TOYOTA-val ugyancsak folyamatosan a dobogót ostromolta az elmúlt 10 napban, és bár szakaszgyőzelmet nem szereztek, 5 alkalommal dobogós helyen végeztek, sőt, a 10-edik szakasz után a mai versenynapot összesítettben is a harmadik helyen kezdték.

A 2022-es ’Év Pickupja’ díjas Toyota Hilux tehát egyelőre látványosan bizonyított a Dakaron: 10 versenynap után az első helyen (Al-Attiyah Toyota GR DKR Hiluxa) és a harmadik helyen (Hilux Overdrive-ja) is ez a modell áll.

Az első pillanattól az élen

A Nasser Al-Attiyah – Michel Baumel páros a 2022-es Dakaron az első pillanattól az élen áll összesítettben, és az eddigi 10 szakaszból 7-szer állhattak fenn a dobogón, ebből 5-ször annak legfelső fokán. A mai, utolsó előtt versenynapot a páros 32 perc 40 másodperces előnnyel (és nyolcadik szakaszon a defektes abroncs cseréje után nem megfelelő módon bekötött biztonsági öv miatt kapott öt perces büntetéssel) kezdte. Ez egy ilyen megmérettetésen komoly előnynek számít, ám épp a verseny kiszámíthatatlansága miatt semmi sem vehető biztosra. Ugyanakkor, ha sikerül a hátralévő két napot hűvös fejjel lehozniuk, összejöhet Al-Attiyah negyedik és a Toyota második Dakar győzelme.

A TOYOTA GAZOO Racing Dakar-történetének legfényesebb napja

A Toyota versenyistállója kétségkívül Dakar-történetének legfényesebb napjaként emlékezik majd a tegnapelőtti 9. szakaszra, amikor a dobogó mindhárom fokára TOYOTA GAZOO Racing versenyző állhatott fel: ilyenre a Rally Világbajnokságban és a Hosszútávú Világbajnokságban már több példa akadt, a Dakarban azonban még sosem fordult elő. Alább ennek a napnak a rövid összefoglalása és a csapattagok nyilatkozatai olvashatóak.

A TOYOTA GAZOO Racing csapatának három autója foglalhatta el a dobogó mindhárom fokát a 2022-es Dakar Rally 9. szakaszán, amelyen a csapatok egy Wadi Ad Dawasir városának közeléből induló, és ott is végződő útvonalat teljesítettek. Kifejezetten szoros küzdelem volt, amelyből végül Giniel de Villiers és navigátora, Dennis Murphy került ki győztesen, mindössze 9 másodperccel megelőzve csapattársaikat, Henk Lategant és Brett Cummingst. Mindeközben Nasser Al-Attiyah és Mathieu Baumel 39 perc 5 másodpercre növelte előnyét összetettben, mindössze három szakasszal a verseny vége előtt. A Dakar Rallyn nincsenek könnyű szakaszok, de a dél-afrikai páros, Giniel és Dennis problémamentesen, defekt nélkül tudták teljesíteni a 287 kilométeres 9. szakaszt. 2 óra 38 perc 8 másodperces eredményükkel a leggyorsabb időt tudhatták magukénak, ezzel megszerezve az első helyet, összesítésben pedig feljöttek a 9. szakasz után az 5. helyre, 1 óra 45 perc 1 másodperccel lemaradva az élen haladóktól. Majdnem ugyanez volt elmondható Henkről és Brettről, egy defektet leszámítva. A páros keményen küzdött a szakasz elején, amivel az etap közepéig sikerült is egy kis előnyt kiépíteniük. Ám a 9. szakasz utolsó részében elszenvedett defekt miatt a GR DKR Hilux T1+ legénysége időt veszített. A kudarc ellenére az útvonal végéhez közeledve megharcoltak a trükkös dűnékkel és a versenyzőtársak által felvert porral, hogy végül a nap 2. leggyorsabb idejével érjenek célba, mindössze 9 másodperccel lemaradva Giniel és Dennis mögött. A páros ezzel a 9. szakasz után a 31. helyre lépett fel összetettben, és eltökélt céljuk, hogy a verseny végig további szakaszgyőzelmeket gyűjtsenek be. A TOYOTA GAZOO Racing csapatának harmadik Hiluxát természetesen az összetettben vezető Nasser-Mathieu páros hajtotta a 9. szakaszon. A katari pilóta és andorrai navigátora ijesztő élményeket élt át az előző napon – köszönhetően a hátsó differenciálműből érkező zajoknak –, ezért óvatosan versenyeztek. A 9. szakaszon azonban nem jelentkeztek problémák, így a páros ellenőrzött tempóban haladva is a nap 3. leggyorsabb idejét érte el, mindössze 1 perc 4 másodperccel lemaradva Giniel és Dennis mögött. Döntő fontosságú, hogy meggyőző teljesítményükkel három szakasszal a vége előtt 39 perc 5 másodpercre tudták növelni előnyüket összetettben.


„Micsoda emlékezetes nap ez a csapat számára! Még soha nem értünk el hármas győzelmet egyetlen Dakar szakaszon sem, így el vagyunk ragadtatva a mai eredményektől. Giniel és Dennis tökéletes szakaszt teljesítettek, ezzel elhódítva a győzelmet, de Henk és Brett ott voltak a nyomukban. Ha nem kaptak volna defektet, Henk valószínűleg megszerezte volna második győzelmét az idei megmérettetésen. Mindezek mellett pedig nagyon örülünk annak, hogy Nasser és Mathieu a rally utolsó szakaszához érve tovább tudták növelni az előnyüket.” – fogalmazott a 9. szakasz után Glyn Hall, csapatvezető.


„Ma nagyon jó versenyünk volt, nem kellett erőlködnünk, és harmadikként végeztünk a szakaszon. Mostanra szép előnyünk van, és a mai szakasz után magabiztos vagyok a Toyotánkkal kapcsolatban, hiszen kifejezetten jól teljesített. Az is nagyszerű, hogy sikerült megszereznünk az első három helyet a TOYOTA GAZOO Racing számára, és bár még nem értünk oda, minden egyes nap egy kisebb győzelemmel ér fel, hiszen egyre közelebb vagyunk Dzsiddához.” – mondta tegnapelőtt Nasser Al-Attiyah.


„Nagyon jó érzés megnyerni egy szakaszt, különösen a tegnapi nehézségeink után. Ugyanakkor a csapat egész éjszaka azon dolgozott, hogy megoldja a lengéscsillapítóinkkal kapcsolatos problémákat, amelyek az elmúlt napokban folyamatosan súlyosbodtak. Valóban csodálatos munkát végeztek, és nekik köszönhetően az autó tökéletes volt ma. Szép, tiszta versenyt tudtunk futni, és nagyon boldogok vagyunk, hogy újabb szakaszgyőzelmet szereztünk a Toyotának.”
– árulta el a szakaszgyőzelem után Giniel de Villiers.


„Nagyon szép szakaszon vagyunk túl a mai napon, nagyon jól indultunk. Az előző napokban valamivel előrébb jártunk a semlegesítésben, de aztán úgy tűnt, a többiek elkezdtek nyomni. Ma egy kicsit erősebben kezdtünk a szakasz elején, és a középére fel is építettünk némi előnyt. Sajnos egy defekt valamelyest lelassított minket, így Carlos (Sainz) el tudott menni mellettünk. Az útvonal végéhez közeledve követtük őt a trükkös dűnéken, majd végig a nyomában, és így a porfelhőben haladtunk a célig. Ez kissé megnehezítette a látási viszonyokat a sziklás részeken, de örülünk, hogy összességében jó idővel tudtuk teljesíteni a szakaszt.” – tette hozzá Henk Lategan.


És hogy összejöhet-e a Toyota történeténe első rajt-cél Dakar győzelme? Holnap este már tudjuk a választ.