Egy súlyos szívelégtelenséggel születetett kislányról szóló mesekönyv terjesztésével segít a Shell

– Janka történetéből befolyó bevételből a meseíró édesanya a kórházat és a koraszülöttmentőket is támogatja –

A nemes ügyet szolgáló különleges mesekönyvre a Shell Hungary is felfigyelt, így a „Janka útja” című kötet a kiemelt töltőállomások shopjainak polcaira is felkerül a Koraszülöttek Világnapja alkalmából.

A könyv egyik főhőse a most egy éves Janka életének első néhány hónapjában életmentő műtétek egész során esetett át. A mesekönyv nem csak az ő történetét dolgozza fel, hanem egyben tisztelgés a Gyermekszív Központ és a Peter Cerny Alapítvány orvosai, ápolói és munkatársai előtt.

A kislányon ötnapos korában életmentő szívműtétet kellett végrehajtani, majd egy szerencsétlen szövődmény következtében a bal lábszárának egy részét is elvesztette. A küzdelmes gyógyulás útján a családot segítő szakemberek emberfeletti munkát végeztek, amelynek eredményeként Janka ma már egy művégtaggal élő, boldog kislány.

Nehéz szavakba önteni, azt a mérhetetlen hálát, amit érzünk. Kemény, érzelmekkel és élményekkel teli éven vagyunk túl, hosszú utat játunk be. Az ezt megörökítő mesekönyvet jó szívvel ajánlom mindenkinek: akik bármilyen formában érintett, illetve akik azt gondolják, hogy soha nem lesznek azok” – mondta el az írónő-édesanya, Bábel Antónia. Antónia célja, hogy a Jankát a gyógykezelésekre szállító Peter Cerny Alapítványnak egy millió, míg a kislányt gondozó Gyermekszív Központ számára kétmillió forintot gyűjtsön össze a kötettel.

A Cerny Alapítvány munkatársai meghatódva értesültek a mesekönyvről, amelyben az írónő külön mesét szentelt nekik. „A mese főhőse Cserni kutya, a bernáthegyi, aki nemcsak a nevében hasonlít hozzánk, hanem hivatásában is: ő is a vártnál korábban érkezett babák megmentésére tette fel az életét” – mondta el Dr. Somogyvári Zsolt főorvos, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője.

A koraszülöttek mentése és helyszíni intenzív ellátása mellett az egyik legfőbb feladatunk, hogy a 6 kilogrammnál és 60 cm-nél kisebb újszülötteket átszállítsuk a megfelelő egészségügyi intézménybe, ahol az orvosok el tudják végzeni a szükséges vizsgálatokat (MR, CT, ultrahang, stb.). Janka története jól mutatja, hogy munkánk során számos csodálatos és megrázó történettel találkozunk, és mindig óriási öröm, amikor ilyen boldog végkifejletnek lehetünk tanúi” – tette hozzá.

A Shell Hungary zRt. egészen a kezdetetek óta támogatja az Cerny Alapítvány munkáját: egyrészt biztosítja az üzemanyagot a mentőautókba, amelyek évente közel 200 ezer kilométert tesznek meg, másrészt folyamatosan keresik azokat a plusz lehetőségeket – ilyen például Janka >>>