Egy vagyont kérnek ezért a makulátlan, 40 éves Toyota Pickupért

Egy neves aukciós ház oldalára került fel a fekete kisteherautó, amely várhatóan 40-50 ezer dollár körüli áron fog hamarosan gazdát cserélni.

1981-re a Toyota a megbízható, strapabíró pickupjaival szilárdan megalapozta jó hírnevét az Egyesült Államokban, ahol közismerten ez a járműtípus a legnépszerűbb, és korábban kizárólag a helyi gyártók dominálták a szegmenst. A Hilux – amit az amerikai piacon egyszerűen csak Toyota Pickupnak hívtak – harmadik generációja 1978 nyarán mutatkozott be, először csak hátsókerék-meghajtással.

Fél évvel később már világszerte elindult a kapcsolható összkerékhajtásos kivitel értékesítése is, Észak-Amerikában csak a 4×4-eseket forgalmazták, négyhengeres benzines és dízel szívómotorokkal. 1981-ben érkezett a 22R elnevezésű csúcsváltozat, amelynek 2,4 literes benzinmotorja 97 lóerőt és 175 Nm nyomatékot adott le, utóbbit dízelesen alacsony, 2800-as fordulatszámnál. Ez a rugalmasság terepen igencsak jól jött, akárcsak a tekintélyes hasmagasság, a két merev tengely, a laprugós felfüggesztés, és a kapcsolható felező.

A 22R motorral szerelték a képeken látható, 1981-es évjáratú, meseszép példányt is, amely teljes felújításon esett át nemrégiben: a karosszéria, a futómű, a motor és a motortér, valamint a belső tér is olyan állapotban van, mintha a Pickup most gördült volna ki a gyárból. Nem tűnik túlzásnak, hogy az árverését szervező Mecum Auctions arra számít, hogy legalább 40-50 ezer dollárt, azaz 12,5-15,6 millió forintot fog fizetni érte az új tulajdonosa.

Az SR5 (Sport Runabout 5-Speed) csúcsfelszereltségű Pickupot Texasban találták, mégpedig teljesen rozsdamentes állapotban. A felújítás során az eredeti, magasfényű fekete színre fényezték le, amelyhez tökéletesen passzolnak a kerékjáratok fölött és a motorháztetőn látható, egyre halványodó, szürke és ezüstszürke sportcsíkok.

Már ettől is kellően dögös lett volna az autó, de a megjelenését tovább fokozza az utólag beszerzett, platóhoz rögzített krómozott bukókeret, az ehhez rögzített, smiley-t mintázó sárga KC Hilites spotlámpa-pár, no meg a polírozott alufelni szett a hozzá illő, 30 col átmérőjű terepgumikkal. Úgy néz ki a kiegészítőktől ez a Toyota, mint egy életnagyságú Matchbox játékautó. A típus bár Amerikában forgalmazott, mégis ismerős lehet sokak számára, ez nem véletlen. Nem pontosan ez az autó, de a modell többször is feltűnt a világszerte nagysikerű Vissza a Jövőbe trilógiában.

Ezt a teherautót ráadásul gyerekjáték vezetni, ugyanis szervorásegítéses fékrendszere és kormányzása van, a kényelemről pedig párnázott könyöklő, manuális klímaberendezés és az újrakárpitozott, felújított ülések gondoskodnak. De 40 évvel ezelőtt a párnázott, fabetétes műszerfal, és a bőrözött, háromküllős sportkormány sem volt általános egy platós haszonjármű esetében. Hogy ne csak a robusztus motor duruzsolását kelljen menet közben hallgatni, arról a Toyota eredeti gyári Fujitsu Ten kazettás AM/FM rádiója gondoskodik, amely az összes extrához hasonlóan tökéletesen működik.

Fotók: Mecum.com