Egy Volvo akkumulátoráról üzemeltethető lesz a háztartás is

Sokan próbáljuk óvni a környezetet: újrahasznosítjuk, amit csak lehet, főzéskor arra törekszünk, hogy minél kevesebb élelmiszer menjen veszendőbe, vagy elektromos autóval közlekedünk.

Ami azonban a fenntarthatóbb energiafelhasználást illeti, sokszor nehéz felismerni, hogyan lehetne növelni a megújuló forrásból származó energia arányát a mindennapi használat során.

Miközben ugyanis a társadalom egyre nagyobb mértékben tér át a villamosításra, a gépkocsik pedig ezáltal kulcsfontosságú szerepet játszanak a zöld átállásban, az elektromos energia iránti megnövekedett igény jelentősen megterhelheti a hálózatot.
A Volvo Cars meggyőződése, hogy a kétirányú töltés jóvoltából a hálózatra csatlakoztatott elektromos járművek segíthetnek enyhíteni azt a terhelést, több elektromos jármű együtt pedig egyfajta virtuális erőműként szolgálhat. Emellett a járművek a háztartások energiaszükségletét is kielégíthetik, ha pedig leválasztjuk őket a hálózatról, kerekekre szerelt akkumulátorként otthonunktól távol is lehetővé tehetik számunka a főzést, az elektromos szerszámok használatát, vagy a zenehallgatást.



Az első, kétirányú töltési rendszerrel felszerelt Volvo modell


A hamarosan, november 9-én bemutatkozó tisztán elektromos Volvo EX90 lesz az első olyan Volvo gépkocsi, amelyet szerkezetileg felkészítettünk a kétirányú töltés szolgáltatásra. A bevezetésekor csak bizonyos piacokon elérhető kétirányú töltés szolgáltatás segítségével akár közüzemi számláink összegét is csökkenthetjük, miközben gazdaságosabbá és fenntarthatóbbá tehetjük háztartásunk energiagazdálkodását. A Volvo EX90, illetve a Volvo Cars okostelefonos alkalmazása által biztosított intelligens töltési képesség együtt lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy olyankor töltsék fel autójuk akkumulátorát, amikor az elektromos hálózat csekély terhelésen üzemel, az energiaárak pedig alacsonyak – ami rendszerint azt jelenti, hogy az energiamix nagyobb arányban tartalmaz megújuló forrásokból származó energiát –, az így eltárolt energiát pedig később használják fel.

A kétirányú töltés funkció piaci bevezetését követően lehetővé teszi, hogy az ügyfelek a Volvo EX90 akkumulátoráról üzemeltessék háztartásukat, valamint egyéb elektromos berendezéseiket.

„A Volvo EX90 képes az életünket feltölteni, háztartásunkat működtetni.”
– mondta Olivier Loedel, a Volvo Cars villamosítási ökoszisztémáért felelős vezetője.
„Az autó akkumulátorát a legváltozatosabb feladatokra használhatjuk, így az elektromos kerékpár feltöltésére, ha távol vagyunk otthonunktól, vagy hordozható konyhai berendezések működtetésére kempingezés során. Sőt, csúcsidőben, amikor a legdrágább a hálózati áram, akár az egész háztartás üzemeltetésére is befogható.”


A jövőben aztán nem csak elektromos berendezések és egyéb eszközök töltésére, illetve működtetésére lesznek képesek az autók, de arra is, hogy szükség esetén más, kompatibilis elektromos rendszerű Volvo gépkocsik akkumulátorát feltöltsék. Ez persze fordítva is igaz: ha a mi autónk merülne le, akkor sem lesz okunk az aggodalomra, hiszen a többi Volvós ugyanígy a segítségünkre siethet majd.


Azokon a piacokon, ahol a szolgáltatás elérhető lesz, a teljes töltési folyamat automatikusan megy végbe, azt teljes egészében a Volvo Cars okostelefonos alkalmazás intelligens töltő funkcionalitása vezérli. Az erre szolgáló algoritmus arra is ügyel, hogy kíméletesen töltse, illetve süsse ki az autó akkumulátorát, ezzel a lehető legteljesebb mértékben elkerülve annak kapacitásvesztését.

A hálózaton túl

Az egyes energiapiacokra vonatkozó szabályozásoktól függően a kétirányú töltés jóvoltából az ügyfelek akár különböző módokon támogathatják is az elektromos hálózat működését. Több energiát vehetnek fel például olyankor, amikor az energiamixben nagyobb a megújuló energiák aránya, vagy az autó akkumulátorában tárolt energiát a hálózatba visszatöltve eladhatják az energiaszolgáltatónak olyan időszakokban, amikor nagyobb a piac energiaigénye. Ha a jövőben az autók többsége rendelkezik ezzel a képességgel, gyakrabban működhetnek majd kiegyensúlyozottan az elektromos hálózatok. Ezzel pedig fenntarthatóbbá is válnának, mivel elkerülhető lenne a megújuló forrásból származó energia elvesztése olyan időszakokban, amikor az energiatermelés mértéke meghaladja a fogyasztást.

Képzelje el a következő helyzetet: amikor hazaérkezik a munkából, még bőségesen maradt töltés az akkumulátorában, amit korábban olcsóbb, tisztább elektromos energiával töltött fel. Autóját csatlakoztatja a töltőre, és az este folyamán, amíg az elektromos áram ára magas, a rendszer az akkumulátorban tárolt energiát visszatölti a hálózatba. Mivel az elektromos energia általában olcsóbb olyankor, amikor a klímasemleges források nagyobb arányban járulnak hozzá az előállításához, ezzel a tranzakcióval csökkentheti áramszámláját, miközben tisztább energiát táplál vissza a hálózatba.


„Egy olyan jövőben hiszünk, amelyben ügyfeleink ennek a technológiának a segítségével támogathatják az elektromos hálózatot, gazdaságosabbá és fenntarthatóbbá téve az elektromos áram mindennapi használatát.”- mondta Olivier Loedel.


A tervek szerint a Volvo a kétirányú töltési funkciók használatához szükséges összes hardvert biztosítja ügyfelei számára, beleértve a fejlett fali töltőboxot és a háztartási energiagazdálkodási rendszert. Opcióként további tartozékok – például a berendezések működtetéséhez szükséges adapterek, vagy a másik autó töltésére szolgáló kábelek – is elérhetők lesznek.

Apró betűs rész
A közlemény jövőbeli, még meg nem valósult technológiákat és funkciókat ismertet, amelyek képességei eltérőek lehetnek. Nem biztos, hogy minden funkció minden piacon elérhető lesz, illetve azok nem minden piacon, és nem minden modell esetében fogják az alapfelszerelés részét képezni.
A kétirányú töltés funkció kezdetben csak bizonyos piacokon (Magyarországon nem) lesz elérhető. A Volvo Cars jelenleg azt vizsgálja, hogy a különböző piacokon milyen felhasználási lehetőségeket kínálhat majd ügyfeleinek.
A Volvo EX90 a hálózati támogatáshoz szükséges összes hardverrel felszerelve kerül forgalomba. A Volvo Cars jelenleg vizsgálja, hogy ez az ajánlat mely piacokon valósítható meg.