Egymilliárd forintos útfelújítás Komárom-Esztergom megyében

     Egymilliárd forintot meghaladó útfelújítás fejeződött be Komárom-Esztergom megye alsóbbrendű útjain összesen nyolc kilométer hosszúságban – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

    A társaság tájékoztatása szerint a legjelentősebb munkálatokat a Tatabányát Kisbérrel összekötő úton végezték Császár belterületén, illetve Vérteskethely bel- és külterületén. A fejlesztés érintette még Bakonycsernye, Nagyigmánd, Szákszend és Várgesztes térségét.


    A munkák során új burkolatot alakítottak ki, felújították a buszmegállókat, stabilizálták az útpadkát és a szükséges helyeken kicserélték a közúti jelzőtáblákat, illetve védőkorlátot helyeztek el.