Egyre többen utaznak kerékpárral vonaton

Idén az első fél évben 10 százalékkal, több mint 210 ezerre nőtt a vasúttársaság által értékesített kerékpárjegyek száma, az ebből származó nettó árbevétel pedig mintegy 7 százalékkal emelkedett. A számok azt mutatják, hogy az utasok körében egyre népszerűbb a vasúti kerékpárszállítás.

A kerékpáros túrajegyekből közel 16 százalékkal, e kategórián belül a Tisza-tóhoz 22, a Balatonhoz 15, a Fertő tóhoz 4 százalékkal vásároltak többet idén az első félévben a múlt év azonos időszakához képest. A vasúttársaság által értékesített kerékpárjegyek száma az év első hat hónapjában 10 százalékkal, több mint 210 ezerre nőtt, a nettó árbevétel pedig közel 7 százalékkal emelkedett.

A MÁV-START egész évben kedvező árú jeggyel várja a bringásokat. A kerékpáros túrajeggyel például az ország bármely területéről – a megtett távolságtól függetlenül – egységesen 420 forintért szállítható kerékpár a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. A kerékpáros túrajeggyel azonban nemcsak a tavakhoz lehet elvinni biciklit, hanem a tó körüli állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani. A túrajegy ugyanis az érvénytartamon belül korlátlan számú kerékpárszállítást biztosít. Az utasnak természetesen rendelkeznie kell megfelelő menetjeggyel, és – a vonat típusától függően – adott esetben kerékpárhelyjeggyel is. A kerékpáros túrajegyért ráadásul még csak sorba se kell állni a pénztár előtt, mivel az új típusú jegykiadó automatákból, vagy akár interneten is megvásárolható. Internetes vásárlásnál pedig – az otthoni nyomtatást vagy az elektronikus eszközön való jegybemutatást választva – 10 százalékos kedvezmény jár.

A túrajeggyel ellentétben a „klasszikus” kerékpárjegyet egy adott viszonylatra lehet megvásárolni, és a jegy ára a tervezett út hosszától függ. (A kerékpárjegyek ára ötven kilométer alatt egységesen 235 forint, afelett a viteldíj kilométer-övezetenként nő.) A vasúti havibérlettel rendelkező utasok szombaton és vasárnap – a bérleten feltüntetett viszonylaton – ingyenesen magukkal vihetik a biciklijüket, díjmentes kerékpárjegy megváltása mellett. A vasúti havibérlet mellé kerékpáros havibérlet is váltható, ami már néhány utazás után visszahozza az árát.

A MÁV-START egyébként a Balaton északi partjára utazó kerékpárosoknak a Tekergő gyorsvonatokat ajánlja, melyek gyorsvonati pótjegy és kerékpárhelyjegy váltása nélkül vehetők igénybe. A Tekergőkön nagy kapacitású kerékpárszállító kocsik közlekednek, ezekben 16–47 darab bicikli szállítható. A déli partra utazók kerékpárhelyjegy nélkül a Déliparti sebesvonat nagy befogadóképességű (28 darab kerékpár tárolására alkalmas) bicikliszállító kocsijait vehetik igénybe. Kerékpárhelyjegyet kell váltani az északi parton közlekedő Kék Hullám és Katica sebesvonatokra, illetve a déli parton a Balaton, a Tópart, az Aranypart, az Ezüstpart és az Aranyhíd expresszvonatokra, a gyorsvonatokra, valamint a Siófoki FLIRT vonatokra.

Alapszabály, hogy kerékpár szinte minden vonaton szállítható, azaz a személy- és gyorsvonatokon, illetve egyre több InterCity vonaton is, de csak a jármű névleges befogadóképességének mértékéig. Ha egy vonaton nincs külön kerékpárszállító kocsi vagy arra kialakított tér, akkor – amennyiben a vonaton nem tiltott a kerékpárok szállítása – a vonat első és utolsó 2. osztályú kocsijának a vonat végei felé eső előtereiben helyezhető el a kerékpár, úgy, hogy az utasok közlekedését ne akadályozza. A vasúttársaság arra kéri utasait, hogy – amennyire lehetséges – próbálják időben megtervezni utazásukat. Előzetes kerékpáros helyfoglalással ugyanis a kellemetlenségek megelőzhetők. Bővebb információ a www.mavcsoport.hu/kerekpar oldalon található.