• Egyéb

Együttműködési megállapodást köt Budapest az autóklubbal

Együttműködési megállapodást köt a fővárosi önkormányzat a Magyar Autóklubbal a közlekedésbiztonság további erősítése érdekében.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén 26 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett fogadta el az előterjesztést, amelyben rámutattak: szükséges a közutakon és járdákon egyre gyakrabban megjelenő, új típusú közlekedési eszközökre – segway, elektromos roller, beerbike – is kellő figyelmet fordítani. A legfontosabb cél, hogy a közlekedés rendje és biztonsága érdekében használatukra egyértelmű szabályozás vonatkozzon, viszonyuk a közlekedés egyéb résztvevőivel jól körülhatárolt legyen.

Továbbá amellett, hogy a fővárosi önkormányzat a technika fejlődésével megjelenő új eszközök közlekedésben való részvételének szabályozottságát kiemelten fontosnak tarja, az autós társadalom érdekeinek érvényre jutása a főváros számára éppúgy fontos, mint a közösségi közlekedésben, a kerékpáros vagy a gyalogos közlekedésben résztvevők érdekképviselete – olvasható a megállapodásban, amelynek célja az egyéni közlekedési eszközökkel összefüggő környezettudatos közlekedést elősegítő új elvek és nemzetközi tapasztalatok kutatása is.

A fővárosi önkormányzat – írták – az együttműködés keretében arra törekszik, hogy az autós társadalom a budapesti közlekedésben betöltött szerepe arányában – a Magyar Autóklubon keresztüli – szervezett keretek között kapjon lehetőséget a főváros közlekedésével összefüggő jogalkotási folyamatok véleményezésében.

Tarlós István főpolgármester közölte, a kerékpárosokkal is készülnek együttműködési megállapodás megkötésére.