Együttműködési megállapodást kötött a HUMDA és a HUNESZ

    Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) és a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ), amelynek elsődleges célja a tehetséges versenyzők felkutatása és a szimulátorsport fejlesztése, valamint a fiatal célközönség megszólítása.

    Az MTK Budapest E-sport Arénájában tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a valóságban zajló autós és motoros versenyek, illetve az e-sport közös metszete a szimulátorsport, a HUMDA számára pedig fontos a fiatalabb korosztályhoz tartozó célközönség megszólítása nemcsak versenyzői, hanem szervezői, támogatói és minden más kapcsolódó terület szempontjából.


    “A HUMDA célja felkutatni azokat a fiatalokat, akik a jövő versenyzői lehetnek az autó- és motorsportban, a szimulátorozás pedig komoly szerepet játszik a speciális készségek fejlesztésében, ilyen a szem-kéz koordináció, az összpontosítás vagy a stresszkezelés” – mondta Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki hozzátette, a tavaszi szimulátorbajnokság során három hét alatt 10 449 kört teljesítettek a versenyzők, ami több mint 55 ezer kilométernek felel meg.


    Bíró Balázs György, a HUNESZ elnöke hangsúlyozta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szintén nyitott már a virtuális sport irányába, a tokiói olimpiához kapcsolva pedig május 13-tól virtuális olimpiát is rendeztek, melynek egyik döntőjében magyar versenyző is érdekelt lesz. A kétszeres magyar bajnok Blazsán Patrik ugyanis bejutott a 16 fős fináléba a Gran Turismo Sport autóverseny-szimulátoron rendezett viadalon, a döntőre szerdán kerül sor.


    A megállapodás értelmében a HUMDA többek között saját bajnokságokat szervez majd, valamint a HUNESZ szimulátorsport szakága által lebonyolított versenyek szakmai támogatásában vesz részt.