Éjszaka dolgoznak a 100a vonal karbantartásán

Tervezett ütemnek megfelelően halad aceglédi vonal pályahálózatának karbantartására. Az idei felújítás keretében a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti szakaszon a MÁV FKG szakemberei számos váltót (kitérőt) cserélnek, 5,6 kilométeren átépítik a vágányokat.

A munkák első két ütemében vágánycserékre került sor. A vágányokban már lefektették az új síneket és vasbetonaljakat, illetve elkészült a felsőágyazat is. Jelenleg a vágányok építési szabályozását végzi, a vasúttársaság 2018-ban beszerzett új, korszerű vágányszabályozó géplánca. A következő napokban további vágányszabályozási munkák is lesznek, és a munkák újabb ütemében a kijelölt szakaszokon elkezdik az új vágányok építéséhez szükséges bontási munkálatokat is.

A MÁV mintegy 4 milliárd forintot csoportosított át idén saját forrásból erre a karbantartásra, hogy kevesebb legyen a műszaki hiba, pontosabbak legyenek a vonatok. Az idei felújítás során a vágányok átépítésén túl a távközlési eszközöket, a biztosítóberendezéseket és a felsővezetéket is karbantartják, fejlesztik. A felújításba vont vágányokkal és kitérőkkel összefüggésben a meglévő váltófűtési rendszereket is korszerűsítik, ennek köszönhetően megelőzhető a váltók lefagyása, és ebből adódó vonatkésés nem várható a téli időszakban.

A májustól augusztus végéig tartó munkálatok során a lehető legkisebb környezeti zajterhelésre törekszenek, de a korszerű földmunkagépek, vasúti és közúti tehergépjárművek, illetve pályafenntartási gépek is kelthetnek a szokottnál erősebb zajt. A Városligetnél az induló személyszállító vonatoknak és a pályaépítő gépeknek a vasúti hatósági előírások miatt rövid hangjelzést kell adni a munkaterületeknél a hajnali és éjszakai időszak között. A zajterheléssel járó munkavégzés miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság.

A felújítás miatt egész nyáron korlátozásokra kell számítani a ceglédi elővárosi, a debreceni és a szegedi fővonalakon is. Az érvényben lévő menetrendmódosításokról a www.mav.hu/100a oldalon tájékozódhatnak az utasok.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság