Elektromos autó átírása, az átírás költségei és menete

Az elektromos autózás számos előnyt kínál, és egyre nagyobb tért hódít Magyarországon is. Bár az elmúlt években komoly állami támogatást lehetett igénybe venni az új elektromos autók vásárlásához, a használt elektromos autókra szintén van kereslet. Milyen költségekkel kell számolni, és hogyan néz ki az átírás folyamata?

Használt elektromos autó vásárlása

Bár Magyarországon 2022 június 1-ig a harmadik alkalommal is meghirdették az állami pályázatot, amely keretében komoly, többmilliós állami támogatást lehetett igénybe venni az új elektromos autók vásárlásakor, így is van létjogosultsága a használt elektromos autó vásárlásának.

A pályázat alapvetően az olcsóbb, illetve középkategóriás elektromos autókra lett kiírva. Bruttó 11 millió forintos vételár felett például már csak maximum félmillió forint támogatást kaphattunk, 15 millió forint felett pedig már nem járt támogatás. Így ha közép- vagy felsőkategóriás villanyautóra fáj a fogunk, de újonnan nem tudnánk megvásárolni, akkor jó megoldást jelenthetnek a használt járművek.

Elektromos autó átírás – mire számíts?

Alapvetően ugyarra, mintha használt belsőégésű motoros autót vennél. Néhány különbség van csak, amikről szót fogunk ejteni.

Mielőtt belefognánk, fontos tisztázni, hogy mi számít elektromos autónak. A magyar szabályozásban a zéró emissziós járművek, a tisztán elektromos autók, a tisztán elektromos üzemben minimum 25 km hatótávolságú plug-in hibridek, illetve a minimum 50 km hatótávolságú hatótávnövelt hibridek számítanak elektromos gépjárműnek.

Az elektromos autó átírás költségei

A jó hír az, hogy az elektromos autókra a zöld rendszám jelentette kedvezmények mellett több más kedvezmény is vonatkozik. Például nem kell rá vagyonszerzési illetéket fizetni, amely egy sokmilliós autónál bizony komoly tétel.

Mik lesznek akkor a költségek?

  • A jármű eredetiségvizsgálata jelenleg 17 000 Ft-ba kerül
  • A törzskönyv és a forgalmi engedély költsége 6000 – 6000 Ft
  • És meg kell kötnünk a kötelező felelősségbiztosítást is, ennek költsége az adott biztosító függvényében változhat.

Az elektromos autó átírás menete

1. Az első lépés maga az adás-vétel.

Amennyiben olyan járművet vásárolunk, amelyre korábban igénybe vették a magyar állami támogatást, körültekintően kell eljárnunk. Ugyanis a  támogatás fenntartási időszaka alatt, a vásárlást követő három évig a tulajdonos csak akkor adhatja el nekünk villanyautóját, ha ahhoz az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. hozzájárul. Ebben az esetben a vállalások is átruházódnak az új tulajdonosra! Ezért mielőtt megvásárolnánk egy járművet, mindenképpen járjunk utána, hogy lejárt-e már a fenntartási időszak!

Az adásvételi szerződés ezen felül ugyanaz, mint a belsőégésű járműveknél.

2. Utána következik az eredetvizsgálat.

Ezt a nagyobb vizsgaállomásokon gond nélkül megtehetjük. Járjunk utána a vizsgaállomás honlapján, hogy elektromos autók eredetiségvizsgálatát is vállalják-e, vagy érdeklődjünk telefonon.

3. A harmadik lépés a kötelező felelősségbiztosítás megkötése.

Ha a legkedvezőbb ajánlatot akarjuk választani, mindenképp tájékozódjunk előre, hogy a különböző biztosítók milyen díjakat számolnak fel. Ha casco biztosítást akarunk kötni, érdemes egyszerre megkötni a kötelező felelősségbiztosítással.

4. Az utolsó lépés a gépjármű átírása.

Ezt az okmányirodákban tudjuk elintézni, és tizenöt naptári napunk van rá. Utána sajnos komoly bírsággal kell számolnunk. Maga az átírás egyszerű. Vegyük magunkhoz az adás-vételi szerződést, az eredetvizsgán kapott igazolást és a kötelező felelősségbiztosítás megkötését igazoló dokumentumot, és menjünk be személyesen egy okmányirodába.

Néhány tudnivaló a külföldön vásárolt elektromos autó honosításához

Ha gondolkodsz rajta, hogy külföldről vásárolsz elektromos autót, a hagyományos autókra vonatkozó tudnivalók mellett az alábbiakat is vedd figyelembe:

A honosításhoz szükséges egyéb dokumentumok mellett el kell kérned az ún. CoC (Certificate of Conformity)  igazolást az eladótól. Ez az EU-szabványoknak való megfelelőséget tanúsítja.

Ezen túl a forgalomba helyezést megelőző első műszaki vizsga elvégzése előtt szükséged lesz egy érintésvédelmi minősítő iratra és mérési jegyzőkönyvre.

schiller.hu