Elektromos járművásárlási pályázat indul a hónap közepén

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indult a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok vásárlásának támogatására. A https://elektromobilitas.ifka.hu portál június 15-től fogadja a pályázatokat, és a támogatásra a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-ig lehet jelentkezni.

Mivel a korábbinál szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el. Így a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos vételár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, míg a 11-15 millió forint közötti ársávban kínált autóknál a támogatás összege legfeljebb 500 ezer forint lehet. A taxisok esetében viszont a támogatás a beszerzési ár 55 százalékát is kiteheti.

Elektromos segédmotoros kerékpárt cégek és egyéni vállalkozók, főként futárok vásárolhatnak a Klíma- és természetvédelmi akciótervvel kapcsolatos pályázat keretében: a 100 ezer és 1 millió forint közötti fogyasztói árú robogók esetében a támogatás elérheti a vételár 55 százalékát.

A pályázatok beadása egyszerűbb és gyorsabb a korábbinál, és a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, a pályázati kiírás pedig ezen a linken érhető el: https://elektromobilitas.ifka.hu/medias/4/zfr_d_o_2020_pk_0520.pdf

„Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható. A pályázat benyújtása után saját felelősségre megrendelhető az elektromos autó vagy robogó, de a jármű továbbra sem vehető át a támogatói okirat nélkül” – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, felidézve, hogy az ITM által 2018 októberében meghirdetett, elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására kiírt pályázatot a rendelkezésre álló 3,3 milliárd forintos keretösszeg kimerülése miatt idén február 24-én zárták le.