Elektromos Scania tehergépkocsit üzemeltet Dániában a Coop

Dánia legnagyobb kiskereskedelmi üzlethálózata, a Coop, egy akkumulátoros elektromos Scania tehergépkocsit alkalmaz majd a városi áruelosztási tevékenységében. Ez a legfrissebb példája annak, hogy a Scania haladó gondolkodású ügyfelekkel közösen fejleszt fenntartható közlekedési megoldásokat. 

A megújuló bioüzemanyagokkal és hibrid elektromos megoldásokkal üzemelő nehézkategóriás járművek használata az egyik leghaladóbb országgá tette Dániát a fenntartható közlekedés terén. Mostantól akkumulátorról üzemelő, tisztán elektromos hajtású járművek is megjelennek az útjaikon. Az akár 140 kilométer becsült hatótávolságú Scania tehergépkocsi a tervek szerint 2021 első negyedévében áll majd üzembe a Coop vállalatnál. A hatótávolság gyorstöltési lehetőségekkel növelhető, például az áruk fel- és lerakodása közben.

Túl lassan halad a zöld átállás a közlekedési ágazatban” – mondta Nicolaj Boysen, a Coop Danmark logisztikai igazgatója. „Ezért úgy döntöttünk, hogy magunk állunk ennek az élére, hogy felpörgessük a fejlődést és megmutassuk, ez egy járható út.” 

A szén-dioxid-kibocsátástól mentes üzemelés és a … >>>