Életrevaló – cél az élhető közlekedés, a közlekedési balesetek számának csökkentése

  • A városok közlekedésének fejlesztése közös ügyünk
  • A kétkerekűek számának és arányának növelése az autósok érdeke is
  • A motorkerékpárosok közlekedésbiztonsága közös ügyünk
https://www.facebook.com/1689580578003912/videos/3343840232363230

A városi közlekedés élhetőbbé tétele hosszútávú munka, amelyből a Continental technológiai vállalat igyekszik maximálisan kivenni a részét, nem csak a személygépjárművek, de a kétkerekűekhez, valamint az infrastruktúrához szállított technológiáin keresztül.

Hornyacsek Zoltán, a Continental magyarországi kommunikációs vezetője hangsúlyozta: „Stratégiai célunk a motorkerékpárosok vezetésbiztonságának javítása, melyhez úttörő vezetésbiztonsági fejlesztéseinken és tesztgyőztes abroncsainkon keresztül igyekszünk hozzájárulni termék oldalról.

Mindemellett igyekszünk együttműködő partnerként részt venni a vezetésbiztonságot javító kezdeményezésekben, mint például az Életrevaló Program, hiszen a közlekedésbiztonság jelentős részben a közlekedésben résztvevőkön múlik, a döntéseiken, melyet képzéseken, ismeretterjesztő eseményeken tudunk fejleszteni.

Ennek kiváló és úttörő példája a MitoMia, melynek megrendezésében örömmel veszünk részt az ORFK OBB, az OMV és a KTM Centrum mellett szakmai támogató partnerként, felhívva a figyelmet a hosszútávú közös céljainkra, melyekért ezen a rendezvényen a gyakorlatban is tudunk dolgozni.”

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/