Elfogták a csepeli buszon késelő fideszest

   Néhány óra alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, aki csütörtök reggel késsel megsebesített egy nőt Csepelen, egy buszon – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője az MTI-nek.

    Fülöp Gergely őrnagy elmondta: csütörtök reggel Csepelen, a Szent Imre téren várakozó 151-es buszon egy férfi késsel megsebesített egy nőt az arcán. A nőt könnyebb – nyolc napon belül gyógyuló – sérüléssel a mentők kórházba vitték.


    A BRFK nyomozócsoportot alakított az elkövető mielőbbi kézre kerítéséért, és néhány órán belül azonosították is a feltételezett elkövetőt, egy 37 éves budapesti férfit – tette hozzá. Mint mondta, a férfi ellen körözést adtak ki, ellenőrizték a lakását, munkahelyét, és délután elfogták.


    Az osztályvezető elmondta azt is, a BRFK közösség tagja elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés kísérlete miatt folytatja az eljárást a férfi ellen.


    Karácsony Gergely főpolgármester korábban arról írt közösségi oldalán, az elkövető késsel akarta levágni a nő arcáról a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói demonstrációinak idején ismertté vált “SZFE-maszkot”.