Elindult az AutoWallis Intézményi részvényjegyzése

Mától adhatják le az intézményi befektetők aukciós vásárlási ajánlatukat az AutoWallis részvényekre vonatkozóan a forgalmazó OTP Banknál. Az aukciós eljárás november 9-ig tart, és az 5-6,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényhez a lakossági befektetőkhöz hasonlóan 107-122 forint között juthatnak. A magyar tőzsde autós vállalata részvényeinek végleges kibocsátási árát az intézményi értékesítés lezárását követően az AutoWallis és a forgalmazó együttesen határozza meg az ársávon belül. Mint ismert, a lakossági jegyzés az előzetes várakozásokat jelentősen meghaladó érdeklődés miatt már a jegyzés harmadik napját követően lezárásra került, mivel a lakosság számára maximálisan felajánlott 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvény csaknem kétszeresére, 2,8 milliárd forintot meghaladó összegű jegyzési igényt adtak le.

Jövő keddig adhatják le az intézményi befektetők a forgalmazó OTP Banknál aukciós vásárlási ajánlatukat az AutoWallis részvényeire a Magyar Nemzeti Bank által jóváhagyott nyilvános részvénykibocsátási tájékoztatóban foglaltak alapján az előzetesen meghatározott 107-122 forint közötti ársávban. Mint ismert, a 16 naposra tervezett lakossági részvényjegyzés már a jegyzés harmadik napját követően, 2021. október 28-án 00:01 perckor véget ért, miután addig több mint 2,8 milliárd forint összegű részvényjegyzési igényt adtak le a lakossági befektetők a 122 Ft/részvény maximális kibocsátási áron, ezzel meghaladva a számukra előzetesen meghatározott maximum 1,5 milliárd forintos keretet. Az AutoWallis a lakossági és az intézményi befektetőktől 6-8 milliárd forint közötti összegben tervez forrást bevonni. A társaság tervei szerint ebből a lakossági értékesítés 1-1,5 milliárd, míg az intézményi 5-6,5 milliárd forint között alakulhat (túljegyzés esetén ennél akár 25 százalékkal is magasabb lehet a végső kibocsátási érték). Fontos, hogy a befektetési tájékoztató lehetőséget biztosít arra, hogy az AutoWallis az intézményi értékesítés céljára szánt mennyiségből 500 millió forint kibocsátási értékű részvényt átcsoportosítson a lakossági értékesítés céljaira, továbbá arra is, hogy az átcsoportosítás eredményeképp megemelt kibocsátási összértékét (2 milliárd forint), mint a lakossági értékesítésre vonatkozó maximális kibocsátási értéket 25 százalékkal megnövelje (2,5 milliárd forintra) és az így megnövelt kibocsátási értékig túljegyzést elfogadjon. Erről az AutoWallis csak a teljes, intézményi befektetőket is magában foglaló jegyzési periódus végét követő 2 munkanapon belül dönt a forgalmazóval egyetértésben, a bevezetési tájékoztatóban rögzített feltételek szerint. A vállalat bízik benne, hogy jelenlegi részvényesei mellé több száz új befektető csatlakozik azzal a céllal, hogy támogassák növekedési stratégiájukat, és részt vegyenek a magyar tőzsde autós vállalatának sikersztorijában, amelyen haladva az évtized végére az AutoWallis Csoport a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává válhat.

A társaság a nyilvános lakossági és intézményi részvényértékesítés során túljegyzés esetén összesen maximum 93.457.943 darab új részvény értékesítését tervezi. A lakossági befektetők az intézményi könyvépítéses aukciós eljárás során kialakuló végleges áron, a 107-122 forint közötti ársávon belül juthatnak AutoWallis részvényekhez. A lakossági befektetők az AutoWallis által újonnan kibocsátandó részvényekre a 107-122 forintos ársávon belül 122 forintos maximális áron tehettek jegyzési ajánlatot, természetesen azzal, ha a kialakuló végleges ár a maximális árnál alacsonyabb lesz, a különbözet a lakossági befektetők részére visszatérítése kerül. A részvények végleges kibocsátási árát az intézményi könyvépítéses aukciós értékesítés lezárását követően a kibocsátó és a forgalmazó együttesen határozza meg az ársávon belül. A részvénykibocsátással kapcsolatos részletes információk a www.otpbank.hu/autowallis oldalon érhetőek el.

Az AutoWallis részvénykibocsátásának háttere

Október 25-én indult az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása, mely 2017 óta az első a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szabályozott piacán, de nemcsak emiatt, hanem a mérete miatt is fontos lépés a magyar tőkepiacon. A forrásbevonás hátterében az AutoWallis Csoport által bemutatott növekedési stratégia áll, mely 2025-ig 16-38 milliárd forint értékű tranzakciókkal, akvizíciókkal, fejlesztésekkel számol. A vállalat dinamikus növekedését az elmúlt években tapasztalt pozitív folyamatok és sikeres tranzakciók támogatják, melyeknek köszönhetően az AutoWallis a 2020-ban elért 88 milliárd forintos árbevételét az idei év végére több mint megduplázhatja, míg a további organikus növekedésnek és az évi 1-2 tranzakciónak köszönhetően a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd fölé növelheti az évtized közepére. A növekedés a vállalat eredménytermelő képességében is megmutatkozhat: terveik szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, 14-15,2 milliárd forint közé ugorhat 2025-re.

Autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatási tevékenységével a közép-kelet-európai régió 14 országában jelenlévő AutoWallis a következő években három fő területen kíván növekedni: egyrészt szolgáltatási portfoliójának bővítését, másrészt meglévő kiskereskedelmi tevékenységének földrajzi kiterjesztését tervezi, harmadrészt pedig nagykereskedelmi tevékenységét akarja tovább erősíteni. Ez utóbbi esetben is erősíteni kívánja regionális konszolidátori szerepét, valamint a jelenlegi öt mellé további nemzetközi autómárkákat tervez bevonni az AutoWallis Csoportba. A meglévő kiskereskedelmi üzletág (a Csoport jelenleg 16 autómárka mellett a Sixt rent-a-car márkát képviseli, illetve értékesíti) organikus bővülése mellett a Csoport elsősorban többmárkás, több telephelyes, illetve stratégiai lokációban piaci meghatározó erővel bíró egyedi kiskereskedések és szervizpontok felvásárlását tervezi, továbbá a már meglévők mellett új országokban kíván megjelenni. Mindezen célok elérése érdekében az AutoWallis olyan ingatlanberuházásokat tervez, melyek a fenntarthatósági szempontokat, valamint a társaság Zöld Finanszírozási Keretrendszerét figyelembe véve támogatják kereskedelmi tevékenységét. A szolgáltatások terén az AutoWallis többek között regionális flottakezelő beindítását, a meglévő szinergiákra építő üzletfejlesztéseket (használtautó, finanszírozás, biztosítás-közvetítés, közös beszerzések), a digitális értékesítési csatornák és adatelemzési képességek fejlesztését, valamint a szervizszolgáltatások és a rövidtávú autóbérlés fejlesztését tervezi.

Figyelemfelhívás

Jelen közzététel a 1129/2017/EU rendelet alapján reklámnak minősül. A közzététel célja, hogy valamennyi befektető hozzáférjen ugyanazon szabályozott információkhoz és így a Társaság teljes körű transzparenciát biztosítson, illetve teljes mértékben megfeleljen a 1129/2017/EU rendelet, az 596/2014/EU rendelet, valamint a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) alapján fennálló tőkepiaci előírásoknak. A jelen közzétételben foglalt információkkal kapcsolatban a Társaság a 1129/2017/EU rendelet alapján értékpapír kibocsátásával kapcsolatos, az MNB által jóváhagyott tájékoztatót tett közzé, amely elérhető a bet.hu [https://www.bet.hu/newkibdata/128621182/AutoWallis_Osszevont%20Tajekoztato_jovahagyott_alairt.pdf], a kozzetetelek.mnb.hu [https://kozzetetelek.mnb.hu/downloadkozzetetel?id=661680&did=K461665/2021] oldalakon, illetve a Társaság honlapján [www.autowallis.hu/reszvenyjegyzes], és a forgalmazó honlapján [www.otpbank.hu/autowallis].

A tájékoztató MNB általi jóváhagyása nem jelenti a felajánlott értékpapírok jóváhagyását. A befektetőknek a részvények nyilvános értékesítésével kapcsolatos befektetési döntés meghozatala előtt célszerű elolvasniuk a tájékoztatót a nyilvánosságra hozatalt követően, annak érdekében, hogy teljes mértékben megértsék a vonatkozó befektetési döntés potenciális kockázatait és előnyeit, illetve befektetési döntés meghozatalát megelőzően érdemes körültekintően mérlegelni a Társaságba, valamint annak értékpapírjaiba történő lehetséges befektetés jogi, adózási vagy megtérülési következményeit, ideértve a befektetés előnyeit és a vonatkozó kockázatokat. A Társaság felhívja a figyelmet, hogy a Társaság és képviselői nem vállalnak felelősséget a befektetők által levont következtetéseken alapuló befektetési döntésekért, azok hátrányos jogi következményeiért, illetve pénzügyi veszteségekért.