Elképesztő videóval lőtt ki az űrbe a Toyota

Felejtse el az óriásplakátokat és trükkös televíziós reklámokat: a Toyota sokkal nagyobb, sokkal merészebb felületen kívánta népszerűsíteni a legendás GT86 kupé kiemelkedő vezethetőségét. Olyan üzenetet kívánt küldeni, amely akár a világűrből is látható.

A szélesebb közönség által környezetbarát hibrid modelljeiről ismert, ám rendkívüli motorsport és teljesítményautó hagyományokkal is rendelkező Toyota (elég ha csak a legendás Supra és Celica, vagy legújabban a GT86 és Yaris GRMN modellekre gondolunk, nem beszélve a japán gyártó prémium márkájának új zászlóshajójáról, a V8-as benzines és hibrid változatban is elérhető Lexus LC szupersportkupéról) olyan promóciót álmodott meg az új GT86 kupé számára, amely még a világűrben is visszhangzik. Így került egy drift világbajnok egy nagy-britanniai vezetéstechnikai pályára, ahol akkora méretben égette gumicsíkokkal az aszfaltra a modell közismert 86-os logóját, hogy azt egy Föld körül keringő műhold is láthassa.

A Fredric Aasbø drift világbajnok közreműködésével megvalósított, „Donuts from Space” elnevezésű projektről készült brutális rövidfilm a Ken Block féle gymkhana őrület legjobb hagyományait idézi, és vélhetően hamar nagy sikert arat majd a benzingőz szerelmeseinek körében: jóval többről volt itt szó, mint hogy egy gyors autóval gumiköröket égettek volna az aszfaltra. A megvalósítás pontos tervezést igényelt a pilóta és a filmes stáb részéről, miközben az egész csapatnak ügyelnie kellett arra, hogy pontosan akkor hajtsák végre a manővereket, amikor elhalad fölöttük a műhold. A feladatra a létező legrátermettebb szakembert kérte fel a Toyota: Fredric Aasbø-t, a Formula Drift világbajnokát, aki saját Icom Toyota Express Service 86-X versenyautójával – egy 1166 lóerős, 3,4 literes, sorhatos turbómotorral felszerelt, különlegesen átépített Toyota GT86-ossal – vállalta a fellépést.

Amikor először hallottam a projektről, első reakcióm az volt: „Ez most komoly?”, rögtön utána viszont ezt gondoltam: „A francba is, még szép, csináljuk!” – emlékszik vissza Fredric.

A nem hétköznapi grafikát a Bedfordshire-i Millbrookban lévő tesztlétesítmény 137 méter átmérőjű körpályáján készítették el, ahol két szériaállapotú, utcai GT86-ossal összehangolva, centiméteres pontossággal hajtották végre a szinkronizált manővereket.

A drift lényege, hogy irányítsunk egy olyan autót, amely alapvetően irányíthatatlanná vált. Azonban ecsetként most először használtam az autómat. Ez volt az év legnagyobb kalandja, elképesztő élmény volt!” – magyarázza Fredric.

A stáb az Airbus légiközlekedési és űrhajózási vállalattal együttműködve úgy időzítette a projektet, hogy a vállalat két, a Föld felszíne fölött 800 kilométeres magasságban keringő Pléaides műholdja közül az egyik nagyfelbontású képet készíthessen az aszfaltra kent 86-os logóról. A nemzeti földrajzi intézet szakemberei pontosan kiszámították azt a pillanatot, amikor a műhold tökéletesen rálát a rögzítendő ábrára. A négyhónapos előkészítés során a szervezők csupán egy tényezőt nem tudtak bebiztosítani: az időjárást. Az augusztusra időzített, kétnapos forgatás alatt azonban ideálisak voltak a körülmények, így semmi akadálya nem volt a tűéles kép készítésének. A rövidfilm forgatásának részleteiről egyébiránt werkfilm is készült, amely a kulisszák mögé bepillantva fellebbent néhány műhelytitkot.

Fredric Aasbø

A visszafogottságot hírből sem ismerő stílusú bajnok az elmúlt évtized során három földrészen több mint 100 alkalommal állhatott dobogóra. Aasbø a Formula Drift versenysorozat legtöbb győzelmet elért versenyzője. Aasbø 2008-ban, egy globális meghívásos driftversenyen mutatkozott be az Egyesült Államokban, majd 2010-ben megszerezte a Év Formula Drift Újonca címet. Azóta egyre magasabbra kapaszkodik a drift-sport nemzetközi ranglétráján, ahol nemcsak bajnok, de a rajongók kedvence is. A 2017-es évadban vadonatúj Rockstar Energy Drink/Nexen Tire Toyota Corolla iM versenyautójával indul a Formula Drift sorozatban. Ezzel párhuzamosan ázsiai drift-bajnoki futamokon is rajthoz áll, Európában szintén egy-egy versenyen indul lcom Toyota Express Service 86-X autójával. A norvégiai Ski városából származó Aasbø jelenleg kétlaki életet él, Norvégia és Dél-Kalifornia között ingázva.

A nem mindennapi videó az alábbi linken tekinthető meg:

 
 
A forgatás részleteiről az alábbi werkfilm árul el többet: