• Egyéb

Elkészült a tízmilliomodik Toyota Safety Sense biztonsági csomaggal ellátott autó

A Toyota intelligens biztonsági rendszere 2015 márciusi bevezetése óta, azaz mindössze három és fél év alatt érte el a tízmilliós álomhatárt. Ebben a számban már benne van a Lexusokban Safety System+ és Safety System+A-nak elnevezett, hasonló rendszer is.

A Toyota Safety Sense (TSS) az egyik legfejlettebb és legátfogóbb biztonsági csomag, amely elérhető a mai személyautókban és az elmúlt három és fél év során a Japánban, Európában és az Egyesült Államokban értékesített autók 90 százalékába rendelték meg a vásárlók. A Toyota becslése szerint csak az idei évben Japánban három, míg Észak-Amerikában ötmillió olyan járművet helyeznek forgalomba, amelyben megtalálható a Toyota Safety Sense. Ez a rendszer jelenleg a világ 68 piacán kapható, de a Toyota tervei szerint 2020-ra már mintegy száz országban lesz elérhető.

A Toyota a Corollán vezette be a biztonsági csomagot, hiszen abból indult ki, hogy a biztonság mindenkié, ezért a TSS az egyik legnagyobb példányszámban eladott modellben kezdte meg piaci bemutatkozását. A baleseti statisztikák adatai alapján mára bebizonyosodott, hogy a Toyota Safety Sense sikerrel csökkenti jelentős mértékben vagy küszöböli ki a komoly balesetekben fellépő sérüléseket, illetve mérsékli az autókban keletkező kárt.

A rendszernek jelenleg három fő eleme van: a PCS (ütközés előtti rendszer), az LDA (sávelhagyásra figyelmeztető rendszer) és az AHB (automatikus fényszórókapcsolás).

Japánban a leggyakoribb baleset a ráfutásos ütközés. A TSS 2015-ös bevezetése óta az ilyen balesetek száma mintegy 70 százalékkal csökkent. Sőt, amennyiben a TSS mellett kis sebességű koccanásokat megakadályozni hivatott ICS (intelligens akadályérzékelő) rendszer is be volt építve a balesetben részt vevő autókban, akkor a balesetek 90 százalékát sikerült elkerülni.

A Toyota ezt a kalkulációt úgy készítette el, hogy 2015 januárja és 2017 decembere között összehasonlította a TSS rendszerrel ellátott, illetve az azt nélkülöző mintegy 680 ezer gépkocsi baleseti adatait.

A Toyota természetesen nem áll meg és továbbfejleszti a TSS-t, hiszen a cél az, hogy az előforduló baleseti fajták mind nagyobb számához legyen képes adaptálni az egyre intelligensebb rendszermegoldásokat. A következő terület, ahol jelentős előrelépésre számíthatunk, a korábban sok esetben halálos sérüléssel végződő balesetek terén várható, mint például a kereszteződésekben bekövetkező frontális ütközések.

A Toyota Safety Sense második generációja 2018 januárjában került be a modellekbe. E továbbfejlesztett rendszer többek között azzal múlja felül az első generációt, hogy sötétben hatékonyabban ismeri fel a gyalogosokat és a kerékpárosokat.