Elkészült az első húsz hazai gyártású IC+ kocsi

–        Indulhat további hetven kocsi gyártása –

Elkészült a MÁV-START első húsz darab saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephelyen. Augusztusban elkezdődhet további hetven darab, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság. A több mint ötvenszázalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz. A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályokon.

Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba. A beruházások és a beszerzések akár évi ötven darab IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik. Kiemelt cél, hogy a gyártásban a magyar beszállítók a lehető legnagyobb mértékben vállalhassanak szerepet.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A magyar vasút újra képessé vált a XXI. századnak megfelelő, komplex vasúti kocsik gyártására, köszönhetően a székesfehérvári MÁV Vagon Kft. és a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephely kiválóan képzett szakembereinek. Az IC+ gyártásban a hazai hányad meghaladja az ötvenszázalékot, így az IC+ kocsik gyártása jelentős munkahelyteremtő hatással bír: kétszázötven főnek biztosít munkát a MÁV-START-on belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál. Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak utasaink. A MÁV-START hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségünk a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig.”

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere hozzátette: „A felélesztett vasúti járműgyártásnak kiemelt szerepe van a szolnoki térségben, emberek ezreinek, generációk sorának élete kapcsolódott a vasúthoz, mely napjainkban ismét felvirágzik városunkban az IC gyártásnak köszönhetően. – hangsúlyozta Szalay Ferenc polgármester, aki így folytatta: Napjainkban egyértelműen Szolnok a hazai vasúti gépgyártás és javítás központja, s kifejezetten örülök annak, hogy a szolnoki szakembereknek köszönhetően új, modern vasúti kocsik állhatnak forgalomba. Ez a szolnoki és a magyar ipar egyik ékessége! A sorozatgyártás tovább erősíti a céget, ezen keresztül pedig az egész ágazatot.”

Első húsz IC+ kocsi

A nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált kocsik közül tíz darab másodosztályú, 200 km/órás sebességre képes; tíz darab pedig akadálymentesített, többcélú teres, szintén 200 km/órás sebességre alkalmas. A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg. Ezekben a kocsikban a laptopok, mobileszközök működéséhez szükséges energiát elektromos és USB-s csatlakozók biztosítják, a kikapcsolódást vagy a munkavégzést vezeték nélküli internet segíti. A GPS-vezérelt, fedélzeti audiovizuális utastájékoztató rendszer pontos tájékoztatást ad a vonat helyzetéről, a biztonságról pedig belső videófelügyeleti rendszer gondoskodik.

Összesen körülbelül 4100 alkatrésztípusból, 53 000 alkatrészből átlagosan 5500 munkaóra alatt állítanak elő a szakemberek egy-egy IC+ kocsit. Az első sorozatgyártású IC+ kocsi típusvizsgálatai és üzemi próbái 2018 júniusában kezdődtek, a huszadik, külföldi pályán is közlekedő jármű gyártása 2019 júliusában fejeződött be. A 20 db IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint. A kocsik tömege 48,5 tonna, hossza 26,4 méter. A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, de lesz 3 kerekesszékesek számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi.  Két családi szakasz található rajta, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz. A kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki; külön érdekesség, hogy a kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, de az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.

További hetven IC+ kocsi

A nemzetközi forgalomba szánt kocsikhoz hasonló szolgáltatások állnak majd az utasok rendelkezésére a harmincöt belföldi, osztott terű kocsik esetében is. Ezekben azonban ötvenkét ülőhely lesz, további két, kerekes székesek számára fenntartott hellyel. A szintén harmincöt darab első osztályú kocsi termes részében tizenheten foglalhatnak helyet, és büfét is kialakítanak, amit bárki igénybe vehet. A prémiumszolgáltatásra vágyók számára két emelt színvonalú, négy ülőhelyes fülkét különítenek el, és lesz két csendes kabin is (hat-hat ülőhellyel) a nyugalmat igénylőknek.

A hetven darabos, belföldi forgalmú flotta harmincöt darab többcélú és harmincöt darab első és prémium osztályú járműből áll. A hetven kocsi közül az első többcélú jármű tervezetten 2019 őszén; az első osztályú jármű 2020 nyarán; az utolsó jármű pedig 2021 tavaszán állhat forgalomba.

Háttér-információk

A folyamatos pályarekonstrukcióknak köszönhetően a jövőben az ország több fővonala válik alkalmassá a 160 km/órás közlekedésre, ezért a belföldi forgalomban is egyre több ennek megfelelő személykocsira lesz szükség. A MÁV-START mérnökei és szakemberei által tervezett IC+ kocsik sorozatgyártása – két prototípus elkészítése, engedélyeztetése, tesztelése és több mint egymillió kilométernyi üzemeltetése után – 2017-ben indult el a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephelyen. Az új generációs nemzetközi kocsik összeszerelését huszonegy közbeszerzési eljárás, kilencvenöt szerződéskötés, a belföldi kocsik összeszerelésének megkezdését harmincnyolc közbeszerzési eljárás, kilencvennyolc szerződéskötés, rengeteg tárgyalás, tervezés, gyártósori előkészület és munka előzte meg.

A nemzetközi forgalomra szánt (belföldi közlekedésre alkalmas), több célra felosztott belterű kocsik által nyújtott szolgáltatások:

  • negyvenhét ülőhely, plusz három, kerekes székesek számára kijelölt hely;
  • két darab családi szakasz az utastérrel egy légtérben, de attól elkülönítve, öt-öt darab üléssel, lehetővé téve a nagyobb csomagok, esetleg összecsukott babakocsi elhelyezését;
  • mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségének biztosítása érdekében széles feljáró ajtók; tágas mosdóhelyiség a könnyebb használat érdekében;
  • univerzális mosdó, pelenkázóval;
  • elektronikus ülőhely-foglaltsági rendszer;
  • 230V-os és USB-s energiaellátási hálózat laptopok, telefonok töltéséhez;
  • vezeték nélküli internetszolgáltatás (WLAN)
  • fejlett, GPS-vezérelt belső-külső audiovizuális utastájékoztató rendszer, adaptív hangosbemondó, amely az utastérben érzékelt zajhoz igazítja a bemondás hangerejét;
  • belső videófelügyeleti rendszer;
  • tűzjelző rendszer;
  • klíma;
  • nyolc darab kerékpár szállítására kialakított tér, a kocsi levegős rendszerét használó „pumpa”, az elektromos kerékpárok, kerekes székek töltésére is alkalmas aljzatok.

A belföldi, több célra felosztott belterű kocsik által nyújtott szolgáltatások:

  • ötvenkét ülőhely, plusz két kijelölt hely a kerekes székesek számára;
  • a többi paraméter megegyezik a nemzetközi kocsik adataival.

Belföldi, első osztályú kocsik által nyújtott szolgáltatások:

  • elektronikus ülőhely-foglaltsági rendszer;
  • 230V-os és USB-s energiaellátási hálózat laptopok, telefonok töltéséhez;
  • vezeték nélküli internetszolgáltatás (WLAN);
  • fejlett, GPS-vezérelt belső-külső audiovizuális utastájékoztató rendszer, adaptív hangosbemondó, amely az utastérben érzékelt zajhoz igazítja a bemondás hangerejét;
  • belső videófelügyeleti rendszer;
  • tűzjelző rendszer;
  • klíma;
  • büfészakasz – nem csak az első osztályú kocsi utasai számára;
  • két darab prémium fülke, a négy-négy ülőhellyel felszerelt személyes fülkékben ideális körülmények között lehet dolgozni, megbeszélést tartani;
  • két darab első osztályú, csendes fülke, hat-hat ülőhellyel, a nyugalomra vágyó utasoknak;
  • termes, első osztályú rész, tizenhét darab ülőhellyel.