Előre a biztonságos motoros közlekedésért

Stratégiai együttműködési megállapodás jött létre Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a budapesti KTM Centrum között.

Az együttműködés célja, hogy a Felek együtt lépjenek fel a biztonságos magyar motoros közúti közlekedés elősegítése és támogatása, a közlekedésben résztvevők baleseti kockázatának, valamint a közlekedési balesetek, halálesetek számának csökkentése érdekében úgy, hogy segítenek felhívni a járművezetők figyelmét a védőfelszerelések használatára, a nem megfelelő műszaki állapotból és vezetéstechnikai felkészültségből eredő kockázatokra és azok lehetséges hatásaira a közlekedésben résztvevő többi szereplő számára.

A KTM Centrum és az általa létrehozott MotoFun Közhasznú Nonprofit Kft célja, hogy hozzájáruljon a magyar motoros társadalom és a közszféra motorosokat érintő szereplői közötti operatív, hatékony kommunikációhoz, egyfajta kommunikációs hidat biztosítva a szereplők között. Ennek érdekében az ORFK-OBB biztosítja a megfelelő szakértelmet és a háttérinformációkat, a KTM Centrum pedig rendelkezésre bocsátja marketing és kommunikációs szakértelmét és tapasztalatát, továbbá lehetőséget biztosít a végfelhasználóival való közvetlen kapcsolatteremtésre, ezáltal az edukációt és prevenciót szolgáló kulcsüzenetek eljuttatására. A KTM Centrum biztosítja a PR és edukációs platformjának használatát a kampányban, meglévő hazai együttműködő partnereinek bevonásával.

A megállapodás aláírását könnyed hangulatú magánbeszélgetés előzte meg, hiszen Dr. Halmosi Zoltán rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, az ORFK-OBB elnöke is igazi motoros szívvel, 14 éves kora óta a mai napig aktív motorosként érkezett az eseményre. Pócsik László a KTM Centrum társtulajdonosa elmondta, hogy megtisztelő számára, hogy az ORFK-OBB vezetésében igazi motorosokként a motoros társadalom érdekeit valóban szem előtt tartó kiváló partnerre talált.