Érdi Tibor: “Nehéz volt autóba ülni Tóth Zsolt tragédiája után”

    A rali Európa-bajnokság lettországi futamának ERC2-kategóriáját megnyerő Érdi Tibor elmondta, nehéz volt autóba ülniük Tóth Zsolt múlt szombati tragikus balesete után.

    “A tragédia után, egy órával később kezdődött a verseny számunkra, és rányomta a bélyegét a tempónkra. Nehéz volt beülni az autóba, de valahogy ki kellett kapcsolnunk a történteket” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Érdi.


    A Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros a múlt hétvégi Miskolc-ralin szenvedett versenybalesetet, amelynek következtében a navigátor olyan súlyosan megsérült, hogy életét veszítette. A futamot félbeszakították, és később sem folytatták.


    A Liepaja-ralit az ERC2-kategóriában megnyerő Érdi Tibor elmondta, megerőltető volt számukra az elmúlt hét. A kvalifikáció során taktikázniuk kellett, hogy a murvás pályán ne az elsők között kelljen rajtolniuk, így végül harmincadikként vágtak neki a viadalnak.


    “Szépen kiépítettünk egy előnyt az első napon, de nem számítottunk rá, hogy a második körben elromlik az autónk. Csak bízni tudtunk benne, hogy kibírja a technika, és az előnyünk elég lesz, hogy megtartsuk a vezetést” – nyilatkozta.


    Az Érdi Tibor, Kovács Szabolcs kettős Mitsubishije az utolsó gyorsasági szakaszon kétszer is leállt, az utolsó 41 kilométeres kört hengerkihagyásos motorral teljesítették, végül a tíz gyorsaságiból hetet megnyerve, végig vezetve győztek.


    “Én már kétszer átéltem, hogy egy megnyert versenyen kiestünk, de ezúttal be tudtuk osztani az előnyt. Ha egyszer abbahagyom a pályafutásomat, biztosan jó szájízzel fogok erre a versenyre visszaemlékezni” – mondta Érdi.


    A pilóta kijelentette, legközelebb szeptember 17-19-én az Azori-szigeteken állnak rajthoz, és céljuk az ERC2-kategória megnyerése, ami korábban már kétszer sikerült nekik.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/08/15/halalos-versenybaleset-miatt-szakadt-felbe-a-miskolc-rali/