• Egyéb

Érkezik a BMW i4

A BMW i divízió soron következő, tisztán elektromos meghajtású modellje a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon bemutatott BMW i Vision Dynamics tanulmányautó tömeggyártásban készült változataként lát majd napvilágot Münchenben.

A 88. Genfi Nemzetközi Autószalon nyitónapján a BMW Group bejelentette, hogy 2017-ben kilométerenként abszolút 2 grammal, összességében kilométerenkénti 122 grammra csökkentette széleskörű modellpalettája átlagos károsanyag-kibocsátási értékét. A Münchenben székelő vállalatcsoport 1995 óta évről évre csökkenti teljes portfóliója átlagos emissziós értékét, amely az európai újautó-eladások tükrében, az elmúlt több mint 22 esztendőben összességében több mint 42 százalékkal javult.

„Eme látványos fejlődés kiválóan alátámasztja az elektromos mobilitás térnyerésére építő vállalati stratégiánk globális sikerét. Egyre több hálózatról tölthető modellt mutatunk be, miközben a hagyományos, belsőégésű motorral szerelt gépkocsik hatékonyságán is gőzerővel dolgozunk” – nyilatkozta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.

2017-ben a BMW Group több mint 100 000 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsit értékesített világszerte. Tavaly a vállalatcsoport hálózatról tölthető modellpalettája iránt Európában több megrendelés érkezett, mint bármely másik autógyártó esetében, amellyel a BMW Group a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik teljes piacának 21 százalékát uralja. A hálózatról tölthető gépkocsik között a BMW Group több mint háromszor akkora piaci részesedést tudhat magáénak, mint a hagyományos hajtáslánccal szerelt modellek mezőnyében.

„Hálózatról tölthető modellpalettánkat 2025-re nem kevesebb, mint huszonöt darab, részben vagy teljes egészében elektromos hajtáslánccal felszerelt gépkocsira bővítjük fel. A 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon bemutattuk az elektromos mobilitás jövőképét előrevetítő BMW i Vision Dynamics tanulmányautót, amely hamarosan valósággá válik: a Münchenben készülő BMW i4 képében” – jelentette be Harald Krüger.