Értékesítési rekorddal zárult az AutoWallis 2021-es éve

     Történetének legjobb értékesítési számait érte el 2021-ben az AutoWallis Csoport, az eredmények összhangban állnak a korábban közzétett tervekkel – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

    Kiemelték, rekordot döntöttek több területen is 2021-ben, a régió 14 országában jelenlévő csoport megháromszorozva előző évi számait, több mint 25 ezer gépjárművet adott el.


    Mint írták, több mint duplájára, 8,5 ezerre nőtt a kiskereskedelmi és négyszeresére, 16,5 ezerre a nagykereskedelmi értékesítés. Jól teljesített a gépjárműkölcsönzési terület is, a bérleti napok száma a járvány miatti előző évi visszaesés után már a 2019-es számot is meghaladta, amely így a másfélszeresére, 164 ezer fölé emelkedett 2021-ben. A szervizórák száma is kedvezően alakult, a duplájára, 130 ezer fölé emelkedett.


    Hangsúlyozták, a csoport teljesítménye mögött az organikus növekedés mellett a 2020-ban végrehajtott akvizíciók állnak, a tavalyi jó eredményt annak ellenére sikerült elérni, hogy az év egy részét kedvezőtlenül érintették a járvány miatt bevezetett korlátozások, majd az év második felében fokozódó, az autóipari termelést érintő chiphiány.


    A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett vállalat részvényei 123 forinton zártak pénteken, a papír 95 forint éves minimumot, és 135 forint éves maximumot ért el.