Esőkertet avatott, majd jótékonysági ebéden vett részt Kiss Norbi az Állatok Világnapján 

KÖVESS BENNÜNKET A SPOTIFY-ON IS!

Alig, hogy hazaért idei, ismét Európai Bajnok címmel zárt kamion EB záró futamáról Jaramából, máris csúcsra járatta állatvédelmi önkéntes munkáját Kiss Norbi kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagja. Október 4-én az állatok világnapján a Macskaárvaház körül kialakított közösségi erdőben esőkertet alapított Norbi. Ennek lényege, hogy ezek az alkalmi tavacskákhoz hasonló képződmények lehetővé teszik, hogy a csapadék hosszabb ideig megmaradjon és aszályos időben a növények és az állatok rendelkezésére álljon. Igaz, Norbinak és alapítványa állatvédő aktivistáinak szerencsére nem ásóval és lapáttal kellett kialakítani az esőkertek helyszíneit, mert a térség egyik legismertebb, az autósportot és a természetvédelmet egyaránt szívén viselő üzletembere Zele Sándor és cége a Zele Bau munkatársai jóvoltából munkagépekkel készítették elő a kis ökotavacskákat, hogy Norbiéknak már csak a madarak és kisemlősök számára kialakítandó itatóhelyekkel, valamint a szebbnél szebb páfrányok elültetésével kelljen törődnie. A Zele-Bau egyébként nem előszőr segíti Norbiék állatmentő misszióját a: romos fociöltözőből kialakított macskaotthon tetszetős külseje is az ő munkájukat dícséri. Szintén az Állatok Világnapján járt a Macskaárvaházban Essemm az ismert magyar zenész, akinek kóborkutyák című dala az utóbbi időben az állatvédők himnuszává vált. A népszerű rapper egy csomagtartónyi macskaeledel adománnyal érkezett és mivel rajongója az autósportnak elhatározták, hogy legközelebb Kiss Norbival az egyik hazai autóverseny pályán találkoznak majd. A Macskaárvaház rendezvényein Szurkolók az Állatokért mozgalom és a Noé Állatotthon vezetői már szinte törzsvendégnek számítanak, hiszen Norbi Macskaárvaháza rendszeresen működik együtt állatmentésben a két szervezettel. Essemm-et Kápolna alpolgármestere Szalóki Péter kalauzolta végig a falun kifejezve reményét, hogy egyszer majd fellépőként is viszontláthatják valamelyik rendezvényükön. Ismét a Macskaárvaházban ünnepelte az Állatok Világnapját dr. Illés Zoltán egyetemi tanár, korábbi környezetvédelmi államtitkár, akit minden alkalommal nagy érdeklődéssel várnak Kápolnán. Ahogy Szalóki Péter alpolgármester fogalmazott: Illés doktor mondandóját bármikor órákon keresztül szívesen hallgatnánk, hiszen ő az a nemzetközi hírű magyar környezetvédelmi szakember akitől bármelyik, bármilyen pártállású helyi és országos politikus sokat tanulhatna.

Az Állatok Világnapjának másnapján Kiss Norbi Egerben tartott húsmentes, jótékonysági ebédet a Mr. Sushi étteremben, amelyen többek között Minczér Gábor a város alpolgármestere is részt vett. A vendégek fogyasztásuk ellenértékével támogathatták az állatvédelmet, ám az alpolgármester ezen felül is pénzadománnyal támogatta az Eger területéről is számos macskát mentő kápolnai civilszervezetet. A Mr. Sushi tulajdonosa Kovács István az ebédet követően még egy jótékonysági árverésnek is helyet adott elegáns éttermében. Licitálni lehetett többek között Norbi korábbi csapatpólóira és egyéb versenyzéssel kapcsolatos tárgyaira, de a legkülönlegesebb tétel az a szurkolói által készített csapatzászló volt, amely szinte minden Európa bajnoki futamán ott lobogott a leláton. A Norbi kedvesének Mártának fotói alapján készült óriási méretű zászló a jótékonysági licit tételének győztese Képe Tibor hatvani üzletember a Prémium Autóház tulajdonosának irodáját díszíti majd.

– “Öröm volt számomra a negyedik Európa bajnoki cím, az, hogy végre meglátogathattam mentett macskáinkat, találkozhattam fantasztikus szurkolóimmal és megtiszteltetés az alapítványunknak, hogy számos köztiszteletben álló vállalkozó segíti állatvédő munkánkat.” – fogalmazott Kiss Norbi, aki hozzátette: a Macskaárvaház bővítése és a mentett állatok minőségi ellátásának biztosítása érdekében nagy az Alapítványnál nagy fába vágták a fejszéjüket: napelemes rendszerrel szeretnék megoldani a macskaszobák fűtéséhez, takarításához és a mosáshoz, világításhoz valamint közösségi erdő csemetéinek öntözéséhez szükséges villamos energiát. Norbi szerint így nem csak olcsóbban, de környezettudatosan is tudják majd védeni a természetet és az állatokat.