• Egyéb

Európában teljesen átalakul az üzemanyagpiac

Nem csak a jövője, már a jelene is sötét a dízelmotoroknak – írja az egyik legnagyobb piacelemző vállalat éves jelentésében. A hibrid autók piaca viszont virágzik.

A JATO Dynamics piackutató és elemző szervezet 1984 óta látja el pontos adatokkal és precíz értékelésekkel Európa és a világ autóipari szereplőit. 2017-es európai értékesítési statisztikáikból érdekes következtetéseket vonhatunk le az egyes üzemanyagfajták népszerűségét illetően.

A jelentés nem köntörfalaz: már a címében borzalmas évként (annus horribilis) emlegeti 2017-et – ami a dízelüzemű autók eladásait illeti. Utoljára a legsúlyosabb recesszió idején, 2013-ban adtak el ilyen kevés dízelt, ám még drámaibb a helyzet, ha a piaci részesedést vesszük figyelembe.

Utoljára 2003-ban (akkor 43,6%, tavaly 43,8 százalék) volt hasonlóan alacsony a dízelek részaránya – a 2017-es részesedés 11,2 százalékponttal marad el a 2011-ben tapasztalt csúcstól. 26 európai piac közül egyetlen egyben, Lettországban nem csökkent a dízelek piaci részesedése, ám itt is eleve alacsony, 43,2 százalékkal számolhattak.

A JATO Dynamics 2010-ig visszatekintve számos olyan piacot azonosított, ahol a dízelek térvesztése végzetesnek bizonyulhat. Példa értékű Norvégia, ahol 2011-ben az újautó-eladások 75 százalékát tették ki a dízelek; ez az arány jelenleg alig 23 százalék! További hat piacon (Litvániában, Franciaországban, Spanyolországban, Luxemburgban, Belgiumban és Svédországban) 11-29 százalékponttal csökkent a dízelek népszerűsége.

Ami rossz a dízeleknek, jó az alternatív üzemanyagoknak. A részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok hatalmas tempóban nyernek teret: míg 2016-ban 25,4, addig 2017-ben már 46,2 százalékkal növelték részesedésüket.

A szakértők szerint ennél nagyobb mértékű növekedés is lehetséges lett volna, mert a fejlődő technológia (nagyobb kapacitású akkumulátorok) és a csökkenő árak együttes hatására exponenciálisan nő az érdeklődés az ügyfelek körében, ám a viszonylag szűk választék és az infrastrukturális hiányosságok miatt az elektromos járművek piaca továbbra is marginális (0,9%, szemben a 2016-os 0,6%-kal) Európában.

Ez azt is jelenti, hogy a dízelektől elforduló, a magas benzinárak miatt aggódó autósok a tisztán elektromos meghajtásnál kedvezőbb, életszerűbb lehetőségnek tekintik a hibrideket. Ezek forgalma 52,2 százalékkal emelkedett, és az alternatív üzemanyagú gépkocsik eladásainak csaknem 61 százalékát tették ki. A fennmaradó piacrészen többé-kevésbé azonos arányban osztoztak a hálózatról tölthető hibridek (20%) és az akkumulátoros elektromos gépkocsik (18%).

Évről évre színesebb választékból szemezgethetnek a hibrid vásárlók, többségüknek azonban továbbra is a Toyota jut az eszébe, ha benzin-elektromos járművet akar választani. Európában az alternatív üzemanyagú piac 51 százalékát uralja a japán márka, városi hibrid modellje, a Yaris Hybrid pedig az eladások 52 százalékát tudhatja magáénak. Az öt legnagyobb piac közül négyben (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) a Toyota egy-egy modellje, sorrendben a Yaris, a C-HR, az Auris és a RAV4 vezeti a villamosított járművek eladásait; Nagy-Britanniában a Toyota, Franciaországban a Lexus az első számú hibrid márka.

Az itt felsorolt négy Toyota modell üzemanyagmixe is tanulságos: a Yaris európai összeladásainak 51 százalékát teszik ki a hibrid modellek; a C-HR esetében ez az arány 81 százalék, az Aurisnál 70, a RAV4-nél 79 százalék.

Fotók: Toyota, Lexus, Jato.com

Források:

– http://www.jato.com/diesel-in-europe-in-2017-annus-horribilis/

– http://www.jato.com/limited-line-stunts-growth-afv-registrations-europe/