Évente több mint 600 ezer autó készülhet a Tesla első európai gyárában

A Tesla a Gigafactory Berlin-Brandenburg megyei vásár keretében elárulta, hogy a Model Y gyártósora 45 másodpercenként képes elkészíteni egy komplett karosszériát az elektromos crossoverhez.

Ez azt jelentené, hogy amennyiben a gyártósor megállás nélkül, a hét minden napján üzemelne, mintegy 700 ezer Model Y kasztnit lenne képes előállítani egy év alatt, és még a kötelező karbantartási leállásokat beleszámolva is több mint 600 ezret. 

Egy karosszéria 45 másodpercenként, vagyis:

  • 80 darab egy óra alatt,
  • 1920 darab egy nap alatt,
  • 13 440 darab hetente,
  • 57 600 darab havonta, és
  • 700 800 darab évente.

Tehát biztonsággal kijelenthető, hogy a Tesla Giga Berlin legalább félmillió autót lesz képes legyártani egy év alatt, míg a kaliforniai vállalat által valószínűsített 600 ezres mennyiség jelentheti a gyártás csúcspontját a jövőben. 

Elon Musk, a cég vezérigazgatója úgy számol, hogy a gyártósorok már idén novemberben elindulhatnak, az első ügyfelek pedig decemberben már át is vehetik új autójukat. 

A tervek szerint a tesztfázist követően 2022 végére már heti 5 ezer darab Model Y készül majd az új berlini üzemben, a Tesla célja pedig a 10 ezres heti mennyiség legyártása. Ennek elérése legkorábban 2023-ban lehet reális elvárás. 

Mivel a Tesla egyelőre csak a Model Y gyártásával kapcsolatban közölt információkat, azt egyelőre nem tudni, a többi modellből mennyi készülhet éves szinten Berlinben. Ettől függetlenül a németországi Gigafactory hatalmas potenciállal rendelkezik, ami a gyártási kapacitást illeti. 

Forrás:

InsideEVs & mahzrt.hu