• Egyéb

“Ez férfimunka volt”

Egyértelműen a győzelmet tűzte zászlajára a Turán Motorsport az Országos Ralibajnokság második versenyén, a Miskolc Ralin. Az első igazi versenynapon ennek megfelelően is autózott Turán Frici és Bagaméri Laci, aminek a „félidőben” a 2. hely az eredménye.

Nagyon szorosan alakultak az egyes gyorsasági szakaszok és az összetett eredmény is a nap első felében, nem csak szinte hanem szó szerint is csak egyetlen tizedmásodperc volt a párosok között, ami a körülmények ismeretében a hihetetlen kategóriába tartozik.

„Hullámzóan alakult a verseny mindenki számára, ugyanis többször is várakoznunk kellett egy-egy szakasz rajtja előtt, ami nem tett jót a ritmus kialakulásának. Mi azonban ehhez is jól tudtunk alkalmazkodni, többek között a Hankook gumiabroncsok gyors bemelegedésének is köszönhetően, így végig egyenletesen jó teljesítményt nyújtottunk.” – mondta Frici a szombati versenynap késő estébe nyúló végén. „A pályák változatossága is megkövetelte az alkalmazkodást, amit mi elég jól tudtunk kezelni, és ennek is köszönhető az, hogy a nap végén a 2. helyen állunk. Ugyan Hadik András a második kört „meghúzta”, és egy kicsitelhúzott, de előnye nem tűnik olyan nagynak, amit ne lehetne vasárnap behozni. Vasárnap egy új nap, új versenynap lesz, három nehéz pályával, amik  közül a leginkább meghatározó talán Garadna-Mályinka lesz.” – folytatta a pilóta.

„Alapvetően elégedett vagyok a csapat és a mi teljesítményünkkel is. A pályák állapotának folyamatos változása rám is külön terhelést rótt, hiszen ezeket az itinerben is követnem kellett. A sötétben való autózás is nagyon jó volt, már gyerekkoromban is ez tetszett a legjobban, és most nem csak élveztem, hanem jól is tudtunk benne dolgozni. Teljes mértékben elégedett vagyok.” – mondta Bagaméri Laci.

Vasárnap három helyszínen összesen 7 gyorsasági vár a 24. Miskolc Rali versenyzőire.

 

Forrás: Just Creative