Ezek Európa kedvenc modelljei

Ahogyan a mellékelt táblázat mutatja, a legnagyobb számban elkelt modellek augusztusi toplistáját a Volkswagen Golf vezeti, de a tíz legkapósabb modell között szerepel a Škoda Octavia, valamint a VW Polo is.

Augusztusban 18 százalékkal kevesebb, csaknem 770 ezer új személyautó talált gazdára az Európai Unió tagországaiban, mint egy évvel korábban. Ebből a 770 ezerből 197 ezer került ki a Volkswagen-csoport gyáraiból, ahol Európa három igen kedvelt modellje készül.

jato_m.jpg

Mindamellett a JATO összeállításából az is kiderül, miként oszlik meg az egyes kategóriák piaci részesedése, és hogy abban a kategóriában melyik bizonyult a legnépszerűbb modellnek.

Az mindenesetre a gyártóknak és a kereskedőknek egyaránt komoly jelzés, hogy a piac 41 százalékát teszi ki a SUV-ok forgalma, és a második legkeresettebb kategória, a szubkompakt kiskocsiké csupán 19 százalékot ért el.

jato2_m.jpg

Másrészt az is figyelemre méltó, hogy a mellékelt táblázat kilenc kategóriája közül hatban a legnépszerűbb három modell között megtaláljuk a Volkswagen-csoport valamelyik gyártmányát.

A JATO adatai szerint Európa-szerte 188 700 elektromos gépkocsi talált gazdára, ami 121 százalékos növekedést jelent 2019 augusztusához képest, és az összes újautó-eladás 21 százalékát jelenti.

A hibridek az augusztusi elektromos piac 49 százalékát tették ki, mennyiségük 86 százalékkal nőtt. A tisztán elektromos autókból 48 800 kapott rendszámot, ami 111 százalékos növekedést jelent. A növekedést a Renault (+112%), a Hyundai (+107%), a Volkswagen (+97%) és a Kia (+ 97%) pörgette, míg a Tesla forgalma csak 11 százalékkal bővült. A tölthető, plug-in hibrid elektromos járművek (PHEV) 44 700 új vevőt találtak, ami 283 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi számot.