Ezért kínálja a Toyota a részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok széles tárházát

A világ legnagyobb, egyben legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója, a világszintű és magyarországi újautó értékesítéseket vezető, és a piac legszélesebb részben vagy teljesen elektromos modellkínálatát jegyző Toyota szemben több versenytársával nem kötelezte el magát egyetlen zöld hajtáslánc mellett. Miközben a vállalat világszintű értékesítéseinek mintegy egyötödét, európai és magyarországi eladásainak már több, mint felét teszik ki a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos rendszerével hajtott autók, és a japán autógyártó jegyzi a világ legfejlettebb plug-in hibrid elektromos hajtását is, a Toyota kínálja a világ leghatékonyabb hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtását is, hamarosan pedig áttörést ígér az akkumulátoros elektromos meghajtást a várakozások szerint forradalmasító szilárdtest akkumulátorok területén is. Arról, hogy milyen előnyöket kínál a vállalat és a felhasználók számára ez a teljes körű a teljes körű hajtáslánc-kínálat, a Toyota legfőbb technológiai vezetője, a vállalat technológiai fejlesztésekért és elektrifikációért felelős igazgatója, Masahiko Maeda mesél.

Fotók >>>

Az autózásból származó széndioxid-kibocsátás csökkentése érdekében néhány gyártó úgy határozott, minden erőforrását a tisztán elektromos hajtású modellek fejlesztésére összpontosítja, amelyek működése lokálisan természetesen a legtisztább, hiszen az ilyen járművek közvetlenül nem bocsátanak szennyezőanyagokat a levegőbe. A Toyota ezzel szemben a jóval teljesebb, átfogó megközelítést választotta, így fejlesztései során más hajtásmódokra, az öntöltő hibrid elektromos autókra, a plug-in hibrid elektromos autókra, a hidrogén üzemanyagcellás elektromos modellekre, és természetesen ezek mellett az akkumulátoros elektromos hajtások fejlesztésére is koncentrál. Mindezeken túl az új területek fejlesztése is fontos a márka számára, ilyen például a hidrogénhajtású belső égésű erőforrások területe, egy ilyen hajtású Toyota modell éppen a közelmúltban teljesített sikerrel egy 24 órás megbízhatósági futamot.

A Toyota az elektrifikált hajtásláncok teljes palettáját kutatja és fejleszti. Toyoda elnök úr szerint a végső szó mindig a vásárlóé. Úgy hiszem, a Toyota sikerei immár hagyományosan a vásárlókkal való jó kapcsolatra épülnek. Amikor azt halljuk: „stratégia”, mindig arra gondolunk, hogy az valamiféle határozottan kijelölt irány, valójában azonban a fő cél mindig a vásárló elégedettsége és a vevői igényeknek való megfelelés. Ennek megfelelően a Toyota kínálata hajtáslánci szempontokból is teljes. Úgy gondolom, ez a megközelítés a széndioxid-semlegesség felé vezető út szempontjából is fontos, hiszen autóink széndioxid-kibocsátása fejlesztéseink eredményeként folyamatosan csökken. Az akkumulátoros elektromos hajtások óriási figyelmet kapnak mostanság, akkorát, hogy úgy tűnhet, ez az egyetlen megfelelő fejlesztési irány. Vásárlóink igényeit megvizsgálva azonban kiderül, hogy bár néhányan akkumulátoros elektromos autókra vágynak, sokaknak az ilyen járművek használata, a technológia kiforratlansága miatt ma még nem elég kényelmes.” – fogalmaz Maeda.

Már csak vásárlóinkkal való hagyományosan jó kapcsolataink okán is, nekünk arra kell figyelnünk, mit akarnak, mit várnak el tőlünk ők. Ennek alapján a Toyota akkor is teljes palettát kínál majd, amikor a tisztán elektromos hajtások alkalmazása bizonyos területeken már elkerülhetetlen lesz. Abban hiszünk, hogy választási lehetőséget kell kínálnunk, hiszen az akkumulátoros elektromos modelleken kívül vevőink a hibridek, a plug-in hibridek, az üzemanyagcellás modellek és a hidrogénhajtású belsőégésű motorok iránt is komoly érdeklődést mutatnak. A környezetbarát modellek csak akkor érik el a tőlük elvárt környezeti hatásokat, ha megfelelően nagy számban futnak az utakon. A Toyota már az első nagysorozatú hibrid, a Prius első sorozatának 1997-es bemutatása óta ezzel a hozzáállással fejleszti járműveit. Valójában teljesen mindegy, mennyire jótékonyan is hat a környezetre egy-egy autó, hiszen ha a vásárlók nem veszik meg őket, környezeti hatásuk valójában egyenlő a nullával. Ahhoz, hogy elég sokan válasszanak egy-egy típust, annak praktikusan használhatónak, kényelmesnek és elérhető árúnak is kell lennie.” – mutat rá a Toyota elsőszámú technológiai vezetője.

A Toyota-vásárlók rétege világszerte sokszínű és széles. A májusi, pénzügyi, gazdasági eredményeket taglaló összejövetelen Maeda úr is elmondta, hogy a Toyota járműveit sokféle körülmények közepette, sokféle módon használják világszerte. Vannak, akiknek fontos például, hogy akár 4,5 tonnás utánfutót is vontathassanak, ilyesmire mondjuk Japánban egyáltalán nincs igény. A vásárlói igények az autó használatának módjától és körülményeitől függenek, miközben a járművekre vonatkozó előírások is változóak világszerte. A Toyota megközelítésének lényege annak elfogadása, hogy az igények nagyon különbözőek, és ennek megfelelően gazdaságos és jól használható járművek egész palettáját kínálja vevőinek.” – folytatja Maeda.

A Toyota Gyártási Rendszer a hatékony fejlesztés kulcsa

A széleskörű elektrifikációról szóló válasza után Maeda úr arra is kitért, hogyan tartható fent a kutatás-fejlesztés hatékonysága az egyre komolyabb kihívások közepette.

„Ez a fajta széleskörű és átfogó fejlesztés nagyon erőforrás-igényes, ezért úgy gondolom, fejlesztési alapegységeink méretét a lehető legkisebbre kell alakítanunk. Ehhez a digitalizáció és a Toyota Gyártási Rendszer különösen fontos segédeszköz. Termékfejlesztési folyamatainkban rengeteg fejlesztőmérnök vesz részt, így az információ is sokféle módon, sok irányban áramlik. A Toyota Gyártási Rendszer kiválóan alkalmas az ilyen folyamatok megszervezésére is. A rendezett információáramlás annak megértését is segíti, hol és hogyan segítheti a digitalizáció a folyamatok hatékonyságának növelését. Tavaly maga Toyoda elnök úr bátorította az irodákban dolgozó fejlesztő kollégákat a rendszer megismerésére, és arra, hogy a rendszert ne csak a termelésben, hanem már a fejlesztésben is alkalmazzák. Így a Toyota Gyártási Rendszer szellemisége immár nem csak a gyártósorokon érvényesül, alkalmazásával és a digitalizáció révén minden egyes fejlesztési folyamat egyszerűbbé tehető. A digitalizáció teszi lehetővé a fejlett számítógépes szimulációk alkalmazását is. Az ilyen szimulációs ciklusok számának növelésével számos fejlesztési alaplépés összevonható. A fejlesztési alapegységeket ilyen módon zsugorítva már jelentősen egyszerűbb a teljes elektrifikált kínálat előállítása, amely egyre közelebb visz bennünket teljes karbonsemlegességhez.” – mutat rá Maeda.

Még a Toyota sok dolgozója is úgy gondolja, hogy a Toyota Gyártási Rendszer használata csak a gyártásban fontos. Tavaly óta azonban, egy kezdeményezés eredményeként a rendszer immár a termeléssel közvetlenül összefüggésbe nem hozható munkaterületeken is terjed. A gazdasági eredményekkel foglalkozó korábbi összejövetelen Maeda azt is kifejtette, hogy a Toyota sikeresen, a korábbi Toyota modellekhez képest 30 százalékkal csökkentette Subaruval közös, tisztán elektromos hajtású,“bZ4X” nevű modelljének gyártás-előkészítési idejét, és a következő hasonló szerkezetű modelleknél további 10 százalékos csökkentés a cél.

“A gyártás-előkészítés idejének lerövidítése egyben azt is jelenti, hogy a fejlesztés kevésbé forrásigényes, és kevesebb fix költséggel is jár. Ezzel a módszerrel akkor is rugalmas maradhat a fejlesztési folyamat, ha gyorsan és drasztikusan változó fogyasztói igényekhez, vagy szabályozói környezethez kell igazodnunk.” – árulja el Maeda.

A Toyota által évek alatt kifejlesztett és tökéletesített Toyota Gyártási Rendszer tehát kulcsfontosságú a jövő fejlesztései szempontjából is. A folyamatos fejlesztés révén a márka fokozatosan, több megközelítési mód egyidejű használatával jut egyre közelebb a széndioxid-kibocsátás nélküli működéshez.