Ezúttal inkább telinek látja a rabócsiringi poharat a Korda Racing

A múlt hétvégén folytatódott a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, és az újabb randevú sem sikerült sokkal jobban Máriapócson, mint elsőre, ám ezúttal legalább a Supercarban sikerült megszereznie a győzelmet Benyó Máténak, aki ezzel a sikerével bejelentkezett a királykategória 2022-es bajnoki címéért.

A Korda Racing és a Ritmus ASE valamennyi versenyzője egy igencsak jól sikerült monori viadal után érkezett vissza Máriapócsra, ahol az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokságának harmadik versenyhétvégéjét rendezték meg. A hétvégi, Rabócsiringen rendezett harmadik bajnoki versenyen a Supercarban legutóbb második helyen végző Benyó Máté ezúttal már nem bízott semmit a véletlenre, és megszerezte idei első győzelmét.

Összességében nagyon boldog vagyok, hiszen azt gondolom, hogy erős teljesítményt tudtunk nyújtani egész hétvégén. Az autó műszaki hibáktól mentes volt, remek munkát végeztek vele a szerelőink és mérnökeink egyaránt. A verseny elejétől kezdve tudtuk, hogy most lehet esélyünk a győzelemre, de tisztán látszott, hogy ehhez minden cseppet ki kell facsarnunk a lehetőségeinkből. Ez sikerült és elképesztően jó érzés volt ismét a dobogó legfelső fokára állni. Az az egy dolog árnyékolta be az összképet, hogy a versenyigazgatói asztalnál kellett, hogy megszülessen a végeredmény, de úgy gondolom, hogy most győzött az igazság. Nagyon megérdemelte a csapat a győzelmet és büszke vagyok rá, hogy ezzel a győzelemmel meg tudtam hálálni a nagyszerű munkájukat – közölte Máté.

A Super1600-as kategóriában rajthoz álló Kovács Sámuelnek megint nem volt szerencséje ezen a pályán holott ezúttal egészen jól ment, hiszen a szombati napon előbb a 2., majd a legjobb idő volt az övé, ám a kvalifikációs futamon beforgatták a gumifalba. Az autót igencsak megviselte a baleset, és a szerelők annak ellenére nem tudták versenyzésre alkalmassá varázsolni, hogy még a mindennél is többet tettek mindezért.

A máriapócsi hétvége nem sikerült szerencsésen. Szombati nap a szabadedzésekkel kezdődött, melyek nagyon jól sikerültek, hiszen, az első szabadedzésen a második, és a következő szabadedzésen legjobb időt futottam a kategóriámban. Ezek az eredmények után a nagyon izgatottan, nagy reményekkel vártam a kvalifikációs futamokat. Ez nem tartott sokáig, mert a rajt után az egyik versenyzőtársammal összeértünk, és ennek következtében beleálltam a falba. Az autó nagyon komolyan megsérült, amit a helyszínen nem lehetett megjavítani, bár a csapat mindent megtett azért, hogy folytatni tudjam a versenyt” – fogalmazott Sámuel.

A Mazda MX-5 Kupában versenyző Várkonyi Bence egy második hellyel zárta az idénynyitót, majd következett az M-Ringen egy 6. hely. Bence ezúttal is mindent megtett, jó esélye volt egy újabb dobogós helyezés megszerzésére, ám kiforgatták, így végül az 5. pozícióban intették le.

A hétvégi máriapócsi verseny nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettük volna. Többféle kondícióban mentünk a pályán, végig a harmadik időt tudtam autózni. A döntőben második sorból, jót rajtolva tudtam eljönni a harmadik helyen. A sikánban azonban meglöktek, így kicsúsztam, és a hatodik helyen folytattam a versenyt. Parádés és korrekt csatákat vívtunk, végül tudtam is egyet előzni, így ötödikként értem be – állította Bence.

A Hankook Racer Cup mezőnyében a három „kordás”, ám ezúttal egyikük sem úgy zárta a versenyt, ahogy szerette volna. Bagaméri Bálint ezúttal a technikai gondjai miatt nem jutott az elődöntőbe.

Küzdelmes hétvégén vagyok túl. Sajnos be kell, hogy valljam, sokkal jobb eredményre számítottam, de ez a Rabócsiring még mindig nem adja azt nekem, amit szeretnék. Az előző versenyen egy totálkár, most pedig eső és sár fogadott. Az első nap reggelén egy harmadik helyezéssel nyitottam az első kvalifikációs futamon, viszont a második futamon egy technikai hiba miatt megállt az autóm, és ezzel el is szálltak az elődöntőbe való jutás esélyei.  Vasárnap próbáltam mindent kiadni magamból, de kissé talán túlizgultam a dolgot és annak ellenére, hogy elsőként jöttem el rajtból a végén csak a harmadik helyen tudtam befutni. Sajnálom, mert az egész csapat nagyon támogatott, és tudom, hogy bennem ennél sokkal több van. Mindegy, megyünk tovább, mert elszántságomból nem veszítettem.. – mondta Bálint.

Korda Zsófia ezúttal nem tudta befejezni a versenyt, ugyanis hiába lett a negyedik az elődöntőben, egy ütközés miatt kizárták. Ezúttal a harmadik helyen zárta a női kategóriát, és továbbra is a bajnoki cím legfőbb várományosa.

Sajnos nem indult jól a hétvégém, ugyanis szombaton egész nap esett az eső, ami nekem nem kedvezett, különösen ezen a pályán nem. Az előző máriapócsi versenyen ugyanígy esős időben a falba csapódtam, ami a teljesítményemen is látszott, sokkal félénkebben mentem a pályán. Vasárnapra már kisütött a nap, és jobb tempót tudtam autózni, különösen az elődöntőben, ahol viszont rajt után összeértem Somával, akit ezáltal kilöktem, amit nagyon sajnálok. Sajnos ki is zártak emiatt – mesélte Zsófi.

Zsófi 15 éves húga, Korda Réka ezúttal nem tudott dobogóra állni, de a női kategória 4. helyére így is odaért. Szombaton kifejezetten jól ment, ám vasárnap ő is hibázott.

Vegyes érzéseim vannak a második máriapócsi versennyel kapcsolatban. A szombati esőtől egyáltalán nem tartottam, talán még örültem is neki. A második szabadedzésen sikerült a hetedik időt mennem, és ez adott egy nagy löketet. Az első kvalifikációs futamban is meg volt a tempóm, viszont hibáztam egyet, megforogtam, és ott nagyon sok idő elment. A második kvalifikációban sokat csatáztam. Az utolsó kör végén hibáztam, ahol megforogtam, és majdnem felbillent a kocsim, így azt a futamot is negyedikként zártam. Az elődöntőbe sajnos nem kerültem be, de Fuglauban igyekszek hiba nélkül autózni és tovább javítani a tempómat, főleg, hogy már a gázpedált is elérem – állította Réka.

A Korda Racing csapattulajdonosa egyik szeme nevet, míg a másik sír, de bízik benne, hogy legközelebb már nemcsak Máténak sikerül győztesként ünnepelnie a viadal végén.

Ezúttal nem hátráltatta Mátét senki és semmi technikailag, és azonnal jött is az eredmények. Csapatkapitány módjára bizonyította, lehet rá számítani, és fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg idén az első futamgyőzelmét, amit remélem, még sok követ majd. Sami teljesítménye is rendkívüli volt egészen a kvalifikációig, és ha nem forgatták volna bele a gumifalba, akár még a győzelem sem állt volna messze tőle. Bence ismét szépen teljesített, és előre lépett a múltkorihoz képest, hiszen az ötödik helyen zárt. Bálintnak ismét a balszerencse volt a társa, míg a lányoknak ezúttal nem jött ki a lépés, holott Réka szombaton remek tempóban versenyzett” – jelentette ki Korda Erik.