• Egyéb

Ezzel a dizájnnal repesztenek majd a Nissanok a Formula E következő szezonjában (Videókkal)

A Nissan megtette a következő lépést a bemutatkozáshoz az ABB FIA Formula E Bajnokságban, és leleplezte festés dizájnját a Genfi Autószalonon.

A tavalyi Tokiói Autószalonon a Nissan – a zéró emissziós járművek vezető autógyártója – bejelentette, hogy elindul a Formula E várhatóan 2018. decemberében kezdődő ötödik szezonjában.

A mai bejelentés részeként a Nissan bemutatta az 5. szezonban használt – látványos új aerodinamikai elemekkel, új akkumulátor- és hajtáslánccsomaggal érkező – Formula E autójának színeit.

A Formula E programban használat színösszeállítást Japánban tervezte a Nissan globális tervezőcsapata.

„Első pillantásra a Formula E ötödik szezonjának autói egy suhanó elektromos szuperszonikus repülőre emlékeztették tervezőcsapatunkat,” mondta el Alfonso Albaisa, a Nissan Motor Co., Ltd globális formatervekért felelős vezető alelnöke. „Természetesen a csapat első reakciója meghatározta, merre induljunk el – az volt a célunk, hogy olyan formát hozzunk létre, amely azt az érzetet kelti, mintha kitörne az ellenállás és a gravitáció fogságából. A Formula E versenyautók szinte hangtalanul képesek a kirobbanó gyorsulásra, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a Doppler-effektust célozzuk meg festésünkkel.  A Doppler-effektus hanghulláma és a hangrobbanáskor felszabaduló erő kombinációja ihlette az elektromos versenyzést ünneplő tervünket.”

Az új csomag nagyobb teljesítményt és hatótávot tesz lehetővé, és immár nincs szükség a bajnokság 4. szezonjában megszokott futam közbeni autócserére sem.

„A Nissan büszke arra, hogy a Nissan a LEAF-fel – mely típus immár több mint négymilliárd zéró emissziós kilométert tudhat magáénak a világ útjain – úttörő szerepet tölt be a közúti elektromos járművek fejlesztésében*. „Eljött az ideje, hogy a motorsportban is kamatoztassuk az elektromos járművekkel kapcsolatos tudásunkat”, tette hozzá Jose Munoz, a Nissan Motor Co., Ltd. teljesítményért felelős globális igazgatója.

„A nagyközönség ma reggel láthatja először az új Formula E autókat, és izgalommal tölt el minket, hogy leleplezhetjük a Nissan debütálásához használt festésünket. A Nissan az elektromos járművek technológiáinak kulcsfontosságú fejlesztési platformjaként tekint a bajnokságra, melynek futamain fontos városközpontokban versenyezhetünk világszerte, így ez a jármű tökéletes lehetőséget kínál számunkra a Nissan Intelligent Mobility bemutatására.”

A Nissan Intelligent Mobility a vállalat három pillérre épülő stratégiája, mellyel újradefiniálja a járművek vezetését, meghajtását és társadalmi integrációját.

Ugyan az új Formula E autó festését csak a mai napon ismerheti meg a nagyközönség, a Nissan már korábban elkezdte a felkészülést a bemutatásra, és a vadonatúj technikai csomag fejlesztése már hónapokkal ezelőtt megkezdődött.

A Nissan partnerével a Renault-val azon dolgozik, hogy kihasználhassa a már meglévő tapasztalatokat és fejlesztéseket, hűen a Renault–Nissan–Mitsubishi autóipari partnerséghez, mely lehetővé teszi a közös tudás maximális kiaknázását a versenyképesség növelése érdekében. A további információkkal kapcsolatos bejelentéseket – beleértve a csapatösszetételt és a vezetők személyét – későbbi időpontban teszi meg a vállalat.

„Elektromos járművekkel kapcsolatos tudásunkat a közútról a versenypályára juttatjuk, így a Nissan hozzájárulása jelentős”, tette hozzá Michael Carcamo a Nissan globális motorsport igazgatója.

„A Formula E bajnokságban egyre élesebbé válik a verseny, és már nagyon várjuk az előttünk álló mérnöki kihívásokat. Kiegyenlített esélyek mellett csatlakozunk a bajnoksághoz, hiszen ebben az évben minden gyártó vadonatúj autóval, akkumulátorral és hajtáslánccal áll rajthoz.”

Az ABB FIA Formula E bajnokság ötödik szezonja a várakozások szerint több nemzetközi nagyvárosba, többek között Hong-Kongba, Berlinbe, Zürichbe, Rómába és New Yorkba is ellátogat. Az ötödik szezonban bemutatkozó új autó a tervek szerint három szezont teljesít majd.

A Nissan Formula E bemutatkozásában résztvevő pilótákkal és más technikai és marketingpartnerekkel kapcsolatosan az év későbbi részében várhatóak bejelentések.

* Az összesített értékek a Nissan Globális Adatközpont (GDC) adatain alapulnak. A Nissan LEAF-ek által megtett összes távolságra vonatkozó becslések a NissanConnect EV rendszerben regisztrált Nissan LEAF-ekről gyűjtött adatokon alapulnak, amelyek az összes eladott LEAF kb. 50%-át képviselik.

Vezetői idézetek

Jose Munoz, a Nissan Motor Co., Ltd. teljesítményért felelős globális igazgatója

„A Nissan büszke arra, hogy a Nissan a LEAF-fel – mely típus immár több mint négymilliárd zéró emissziós kilométert tudhat magáénak a világ útjain – úttörő szerepet tölt be a közúti elektromos járművek fejlesztésében. Eljött az ideje, hogy a motorsportban is kamatoztassuk elektromos járművekkel kapcsolatos tudásunkat.

„A nagyközönség ma reggel láthatja először az új Formula E autónkat, és izgalommal tölt el minket, hogy leleplezhetjük a Nissan debütálásához használt festésünket. A Nissan az elektromos járművek technológiáinak kulcsfontosságú fejlesztési platformjaként tekint a bajnokságra, melynek futamain fontos városközpontokban versenyezhetünk világszerte, így ez a jármű tökéletes lehetőséget kínál számunkra a Nissan Intelligent Mobility bemutatására.”

 

Daniele Schilacci a zéró emissziós járművek és akkumulátor üzletág globális marketingért és értékesítésekért felelős alelnöke, és a Nissan japán, ázsiai és óceániai vezetői tanácsának elnöke.

„A Nissan is rajthoz áll az izgalmas Formula E bajnokság ötödik szezonjában. Formula E indulásunk még magasabb szintre emeli a Nissan Intelligent Mobility-t, hiszen megmutatja az elektromos járművekben rejlő hihetetlen erőt és teljesítményt.”

Alfonso Albaisa, a Nissan Motor Co., Ltd globális formatervekért felelős vezető alelnöke

„Első pillantásra a Formula E ötödik szezonjának autói egy suhanó elektromos szuperszonikus repülőre emlékeztették tervezőcsapatunkat. „Természetesen a csapat első reakciója meghatározta, merre induljunk el – az volt a célunk, hogy olyan formát hozzunk létre, amely azt az érzetet kelti, mintha kitörne az ellenállás és a gravitáció fogságából. A Formula E versenyautók szinte hangtalanul képesek a kirobbanó gyorsulásra, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a Doppler-effektust célozzuk meg festésünkkel.  A Doppler-effektus hanghulláma és a hangrobbanáskor felszabaduló erő kombinációja ihlette az elektromos versenyzést ünneplő tervünket.”

Michael Carcamo, a Nissan globális motorsport igazgatója

„Elektromos járművekkel kapcsolatos tudásunkat a közútról a versenypályára juttatjuk, így a Nissan hozzájárulása jelentős. A Formula E bajnokságban egyre élesebbé válik a verseny, és már nagyon várjuk az előttünk álló mérnöki kihívásokat. Kiegyenlített esélyek mellett csatlakozunk a bajnoksághoz, hiszen ebben az évben minden gyártó vadonatúj autóval, akkumulátorral és hajtáslánccal áll rajthoz.”

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke

„Az ABB FIA Formula E bajnokság jelentősége folyamatosan nő, és egyre vonzóbb a világ legjelentősebb autógyártói számára. Most a Nissannal megérkezett az első japán gyártó ebbe az új és izgalmas motorsport-bajnokságba. Rengeteg elektromos járművekkel kapcsolatos fejlesztés történik Japánban, ezért ez egy nagyon fontos lépés a Formula E számára, mely reményeim szerint még szélesebb körben megismerteti az elektromos versenyzés forradalmát.”

Alejandro Agag, a Formula E alapítója és ügyvezető igazgatója

„Izgalmas pillanat először látni a Nissan új színeit a 2. generációs autón az első ABB FIA Formula E szezonjuk előtt. A Formula E egy valódi globális platform, mely megmutatja az elektromos technológia térnyerését, és annak útját a versenypályákról a közutakra. Alátámasztja ezt az a tény is, hogy egy olyan nagy japán gyártót tudhatunk soraink között, mint a Nissan, melynek a közutakon is használható technológiáit a későbbi utcai modellekben láthatjuk majd viszont. Japán fontos globális szereplője az autóiparnak, ugyanakkor a Formula E rajongói számára is nagy jelentőséggel bír, hiszen Japánban sok rajongója van ennek a versenynek. Már alig várom, hogy verseny közben láthassam a 2. generációs autókat az új nevekkel és arcokkal, köztük a Nissannal, a sorozat első japán nevezőjével.”

A Nissan Formula E programjáról

A Nissan lesz az első japán márka, mely 2018 végétől rajthoz áll az FIA teljesen elektromos Formula–E versenysorozatában. A Nissan az innovatív bajnokságon keresztül népszerűsítheti Nissan Intelligent Mobility jövőképét, a vállalat három pillérre épülő stratégiáját, mellyel újradefiniálja a járművek vezetését, meghajtását és társadalmi integrációját.

A Nissan belépése az elektromos, utcai pályákon zajló világbajnokságba egybeesik a Formula E autók új generációjának bevezetésével, melyek látványos új aerodinamikai csomagot, illetve teljesen új akkumulátort és hajtásláncot kaptak.

A Formula E versenysorozat ötödik szezonja várhatóan 2018 decemberében kezdődik, és a világ számos városába, többek között New Yorkba, Párizsba, Rómába, Zürichbe és Hongkongba is ellátogat. A Nissan a 2017-es Tokiói Autószalonon jelentette be Formula E indulással kapcsolatos szándékát, és az autó festés dizájnját a 2018-as Genfi Autószalonon leplezi le.