Fárasztó és dolgos napon van túl a Qualisport Racing

Minimális pihenő után ugrott neki a 2017-es Silk Way Rally ötödik, egyben eddigi leghosszabb napjának a Qualisport Racing kamionos alakulata, akik becsülettel végigküzdötték magukat az Asztana és Szemej közötti penzumon. Az eredményre sem lehet különösebb panasz, a Scania-trió kategóriájában a 8. helyet foglalja el.

Reggel egy 174 kilométeres összekötővel melegített a Silk Way Rally Kazahsztánban portyázó mezőnye, amelyre az eddigi leghosszabb, 484 kilométeres szelektív szakasz várt. „A tegnap este kicsit hosszúra sikerült szinte mindenkinek, a saras pálya megtette a hatását. A srácok este 11-re végeztek a kamion mosásával, elég rendes utómunka kellett ugyanis a tisztességes csutakoláshoz. Ezután jöhetett csak a napi rutinszerelés, de szerencsére a Torpedo ezúttal sem adott sok munkát, mert egészen jól viselte a megpróbáltatásokat. A szervizcsapatunk így sem aludt szinte semmit, ugyanis az itteni útviszonyok miatt legalább 14 órányira volt jósolható a rájuk váró táv. Komolyan mondom, ilyen utakat tényleg csak a világvégén látni, még a mauritániai-szenegáli határon található, legendás rossz minőségű út is sokkal jobb az ittenieknél” – mondta a nap végén, a táborba érve Czeglédi Péter, a Qualisport Racing navigátora.

A dunaszentbenedeki trió 5 óra 43 perc 2 másodperces idővel teljesítette a szelektívet, amely a kamionos kategóriában ezúttal a 12. helyre volt elegendő. A monstrumok összesítésében jelenleg a 8. pozícióban állomásozó egység pilótája, Kovács Miklós szerint kifejezetten fárasztó volt a napi táv: „A rajt után elég mozgalmas pálya fogadott bennünket, szépen haladtunk és érdekes élmény volt, hogy egy helyen alig másfél méterre mentünk a híres, nevezetes transzszibériai expresszvonattal együtt. Az első kétszáz kilométer kifejezetten jól sikerült, több előzést is végrehajtottunk, de utána egy picit kizökkentünk a ritmusból, mert egy picit furcsának éreztük a gátlókat. Jó száz kilométer kellett, mire újra felvettük a korábbi ritmust, de akkor hirtelen megnőtt előttünk a forgalom, óriási por volt bent a pályán és mivel alig láttunk valamit, nehéz volt tempósan haladni. A tábor felé haladva, már az összekötőn ismét akadt egy kis szállítmányunk, az egyik Optimus buggy-t vontattuk meg” – fogalmazott a különítmény pilótája.

A kamionos kategóriában őrségváltás történt a mezőny élén, az előző napokban éllovas Martin Kolomy ezúttal csak a 9. időt érte el a napi szakaszon, így a Buggyra-Tatra pilótája az összesítésben visszacsúszott a 3. helyre. Az első két helyen a hazai versenyét futó gyári Kamaz-armada két egysége tanyázik: a napi szakaszon győztes Dimitrij Szotnyikov vezet, mögötte pedig az Africa Eco Race-ről a Qualisport Racing tagjai által is jól ismert Anton Shibalov állomásozik.

Az autós kategóriában vitézkedő Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László a 13. helyen ért célba a szelektíven, az összetettben pedig tartják a 9. pozíciójukat. „Hosszú és nehéz szakasz volt, mégis ezt élveztük eddig a legjobban” – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. „Végre alig esett az eső, jó volt a gumink, és az autó is remekül muzsikált, igaz, a cél előtt húsz kilométerrel kaptunk egy defektet, ami miatt veszítettünk legalább hat percet, de ez benne van a pakliban, főleg akkor, ha körülbelül háromezerszer ütöd oda az autót, márpedig ma ez történt. Nehezítette a dolgomat, hogy reggel nagyon rossz volt a gyomrom, és nem is jött rendbe, de a szakaszon az adrenalin elnyomta a fájdalmat.”

A július 22-én, a kínai Hszianban lezáruló Silk Way Rally hatodik versenynapján is Kazahsztánban folytatódik a száguldás, a mezőny Urzhar felé veszi az irányt. Ezúttal csupán 14 kilométernyi lesz az összekötő, a szelektív szakasz távja 388 kilométer, míg a céltól a táborig további 195 kilométert kell teljesíteni a mezőnynek.