Február 22-től ismét közlekednek vonatok Szeged és Hódmezővásárhely között

A tram-train beruházáshoz kapcsolódóan hamarosan befejeződik a vonatközlekedést érintő felújítás a Szeged és Hódmezővásárhely közötti pályaszakaszon, ezért február 22-től ismét teljes útvonalon közlekedhetnek a vonatok a Szeged­–Békéscsaba vonalon. Akkortól már nem kell pótlóbuszokra szállni Szeged és Hódmezővásárhely között.

Magyarország első tram-train vágányhálózatának Hódmezővásárhely belterületén végzett kiépítése párhuzamosan haladt a Szeged–Hódmezővásárhely vasútvonal átépítésével. A felújítás során, 2018 áprilisától a két megyei jogú város állomásai között szünetelt a vonatközlekedés és pótlóbuszok szállították az utasokat. Február 22-től Szeged és Békéscsaba között a teljes vonalon M41-es (Csörgő becenevű) dízelmozdonyok közlekednek – az utasforgalom mértékétől függően – 2-3 kocsival.

A Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon a vonatok a közforgalmi menetrendben meghirdetettek szerint fognak közlekedni, a korábban már megszokott csatlakozási rendszer megtartásával Szegeden, Békéscsabán és Orosházán, valamint továbbra is Hódmezővásárhelyi Népkert állomáson biztosítanak átszállást Szentes felé.

Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert között 22 kilométeren fektettek le síneket, ahol a vasútüzem megkövetelte, ott második vágány is épült, ágyazat- és tereprendezési munkákat is végeztek, szabályozták a váltókat és a vágányokat, jelenleg pedig folyamatban van még a biztosítóberendezés kiépítésének befejező fázisa. Ez a pályaszakasz 100 km/h-ás megengedett sebességre lesz alkalmas a szükséges hatósági eljárások lefolytatása után. Hódmezővásárhelyen új villamosvonalat építettek ki, öt megállóval, egy villamos végállomással Hódmezővásárhely nagyállomáson, valamint – a menetrend pontosabb tarthatósága érdekében – forgalmi kitérőkkel.

A pályaépítéssel párhuzamosan zajlik a vasút-villamos járművek beszerzése is. A MÁV-START szentesi telephelyén mutatták be a Vásárhely 1-es tram-traint. Az első három szerelvény 2021. szeptember végén állhat forgalomba Hódmezővásárhely és Szeged között.