Február 22-től ismét vonatok közlekednek Szeged és Hódmezővásárhely között

   A tram-train beruházáshoz kapcsolódóan hamarosan befejeződik a nagyvasúti pálya felújítása Szeged és Hódmezővásárhely között, ezért február 22-től ismét vonatok közlekedhetnek a két város között – tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-t.

    A közlemény szerint a felújítás alatt 2018 áprilisától a két megyei jogú város állomásai között szünetelt a vonatközlekedés, és pótlóbuszok szállították az utasokat. Február 22-től a teljes vonalon, Szeged és Békéscsaba között M41-es dízelmozdonyok közlekednek – az utasforgalomtól függően – kettő, három kocsival, megtartva a korábban már megszokott csatlakozási rendszert Szegeden, Békéscsabán és Orosházán, és továbbra is biztosítanak átszállást Szentes felé Hódmezővásárhelyi Népkert állomáson.


    Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert között 22 kilométeren fektettek le síneket, ahol a vasútüzem megkövetelte, ott második vágány is épült, ágyazat- és tereprendezési munkákat is végeztek, szabályozták a váltókat és a vágányokat. Jelenleg zajlik a biztosítóberendezés kiépítésének befejező fázisa. A szükséges hatósági eljárások befejeztével ez a pályaszakasz 100 kilométer/órás megengedett sebességre lesz alkalmas – áll a közleményben.


    A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapján található adatok szerint a nagyvasúti pálya rekonstrukciója a magyar állam finanszírozásában valósul meg, a kivitelező a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a fejlesztés szerződéses összege mintegy 25,676 milliárd forint.

További közlekedési híreink:
https://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/

https://tesztalelkemindennek.hu/2021/01/20/15-ezer-kilometeres-eles-teszt-var-a-tram-train-szerelvenyekre/