• Egyéb

Ferrari-vadászt épít a Lexus

Kezdenek egybevágni a híresztelések: úgy tűnik, a Lexus LC F sokkal keményebb lesz, mint eddig hittük.

Éppen tíz évvel ezelőtt gördült utcára az első F típusjelzésű Lexus (IS F), és a márkán belüli márka az évek során hiteles vetélytársává vált a német autógyárak legsportosabb modelljeit építő, házon belüli tuningosztályoknak. Az idei jubileumot ugyan nem ünnepelte nagy csinnadrattával a Lexus F, de talán jobb is így: a soron következő újdonság ugyanis a jelek szerint minden eddiginél durvább lesz – bizonyos szempontból még az LFA szupersportkocsit is lekörözi.

Noha a gyár továbbra is féltve őrzi a motor- és menetteljesítményekre vonatkozó adatait, egy japán autós kiadvány, a Holiday Auto (az eredeti oldal japán nyelvű) kompetens belső forrásokra hivatkozva izgalmas és ígéretes információkat hozott nyilvánosságra.

Ők ugyanis úgy tudják, a lassan egy éve szabadalmaztatott LC F típusjelzés mögé egy vadonatúj 4.0 literes, V8-as erőforrást sorakoztat fel a márka, a teljesítmény pedig eléri a 612 lóerőt. Ezzel a kupé erősebb lesz, mint a Mercedes AMG GT R (585 LE), a BMW M6 (560 LE) vagy az Audi RS5 (450 LE). Az is kiderült, hogy az LC F számottevően könnyebb lesz az alapmodellnél, a minimum hétszázalékos fogyókúra szénszálas szerkezeti elemek alkalmazásával 1,8 tonnára csökkenti a kupé tömegét. Mindehhez sportos hangolású felfüggesztést és alaposan feljavított, minden bizonnyal karbon-kerámia fékrendszert kap a modell.

Ezek a sarokszámok viszont nem is a német sportkupék osztályába, hanem egyenesen az ultranagy teljesítményű gran turismók ligájába emelik a Lexust: a Ferrari Portofinót (600 LE, 1730 kg), az Aston Martin DB11 5.2 V12-t (608 LE, 1875 kg) rendkívül közel vannak az LC F-hez. Hatalmas különbség viszont az ár: a japán szaklap szerint ugyanis nagyságrendileg 20 millió japán jen, azaz kb. 47,5 millió forint körül várható az induló ár.

Az egyetlen szépséghiba, hogy az LC F még a fejlesztés fázisában tart. A prototípusok közúti tesztjei szűk egy év múlva kezdődhetnek meg, a szériamodell érkezése pedig 2019 elejére várható. Amikor azonban eljön az ő ideje, akkor jó esélye van arra, hogy márkatársaihoz hasonlóan a Lexus LC F átrendezze az erőviszonyokat.

Fotók: Lexus, Holiday Auto