Folytatódhat a Peugeot Le Mans-i legendája

Idén ünnepli századik születésnapját a világ egyik legismertebb autóversenye, a Le Mans-i 24 órás futam, ahol 12 év kihagyás után ismét szerepel Peugeot a nevezők között. A nagy visszatérés előtt érdemes áttekinteni, milyen út vezetett ide.

Azt mondják, ha már búcsúzni kell, nyújtson emlékezetes teljesítményt az ember. 2011-ben a frissen fejlesztett, dízelmotoros Peugeot 908 a második, harmadik és negyedik helyen ért célba a Le Mans-i 24 órás futamon, míg a Team Oreca 10-es számú autója, egy előző évjáratú Peugeot 908 HDi FAP lett az ötödik.

Nagyszerű előjel volt ez a következő évadra, amit bevetésre készen várt a márka új dízel-elektromos versenyautója, a Peugeot 908 Hybrid4… Aztán a Peugeot Sport az utolsó utáni pillanatban lemondta részvételét a 2012-es hosszú távú világbajnokságban, így a pilótáknak, a csapatoknak és persze a rajongóknak be kellett érniük a négyszeres majdnem-győzelem emlékével.

Tizenkét év után azonban idén visszatér a Peugeot a Circuit de la Sarthe-ra, méghozzá egy vadonatúj technikai előírások szerint megkonstruált, egyedi aerodinamikai megoldásai miatt magán a géposztályon belül is egyedülállónak számító versenyautóval. A Peugeot 9X8 régóta várja már, hogy legendás elődeinek nyomdokaiba léphessen (a márka 1992-ben, 1993-ban és 2009-ben ért el abszolút győzelmet Le Mans-ban), ám a csapat tavaly csak a negyedik versenyen, Monzában kapcsolódott be a hosszú távú világbajnokság (WEC) küzdelmeibe.

Itt, majd Japánban és Bahreinben is teljesítették a kitűzött programot. Értékes tapasztalatokat szereztek három nagyon eltérő karakterű pályán, összesen 20 órát töltöttek versenyben, több mint 5100 versenykilométert tettek meg, és ami ennél is fontosabb: egyetlen olyan probléma sem merült fel a próbaév során, amelyre ne tudtak volna hathatós megoldást találni.

A két Peugeot 9X8 és azok változatlan összeállítású legénysége (Paul Di Resta, Mikkel Jensen és Jean-Eric Vergne a 93-as, Loïc Duval, Gustavo Menezes és Nico Müller a 94-es számú autóban) a tél során egy tízezer kilométeres tesztprogramon esett át, így magabiztosan vonulhatott fel a 2023-as WEC szezon első versenyének, a Sebringi 1000 mérföldesnek a kvalifikációjára. Az ezt megelőzően, valamint az időmérőkön mutatott, kiváló teljesítmény után azonban éles helyzetben elpártolt a szerencse a francia csapattól. Bár mindkét autó teljesíteni tudta a távot, eredményeik nem tükrözték azt a rengeteg munkát, amit a szerelők és a pilóták az előkészületekre fordítottak.

Az évad második futamán, a portugáliai Portimãóban megrendezett hatórás versenyen ugyanaz a fordulat látszott megvalósulni, mint egy évvel korábban: a feledhető, de nélkülözhetetlen első futamot követő, második bevetésen már értékelhető eredményt ért el a Peugeot csapata.

A jól ütemezett – és még jobban végrehajtott – kiállásoknak és az agresszív, ám felesleges kockázatokat nem vállaló vezetésnek köszönhetően a 94-as rajtszámú Peugeot az ötödik, a 93-as a hetedik helyen zárta a versenyt.

A szezon harmadik futama különlegesnek ígérkezett, mert a csapat korábban még nem járt a technikás Circuit de Spa-Francorchamps-on. A körülmények távolról sem voltak ideálisak, a legfontosabb azonban az, hogy ezúttal mindkét autó érdemi műszaki probléma nélkül teljesítette a 6 órás versenyt. Az egyre magabiztosabb személyzet mellett a technika is kezd „magára találni,” ami a legjobb jel az évad legnehezebb és legfontosabb versenye: a Le Mans-i 24 órás előtt.

Habár a Le Mans-i 24 órás verseny (24 Heures du Mans) idén ünnepli századik évfordulóját, az évek során különböző okokból több futam is elmaradt, így 2023-ban kilencvenegyedik alkalommal indul útjára az ikonikus futam. A Hypercar géposztályban a Peugeot két autójával együtt tizenhat versenyautó – összesen tíz csapat és hét típus, köztük öt hibrid – szerepel a nevezettek között, ami különösen izgalmas versenyt vetít előre.

A Peugeot különleges versenyszíneket ölt magára a nagy visszatérés tiszteletére: az európai formatervező szakma egyik legnagyobb ünnepén, a milánói dizájnhéten bemutatott grafika az eklektikus stílusú spanyol művész, J. Demsky munkája. A színpompás öltözék új értelmezésben mutatja be a digitális világ és a motorsport kapcsolatát, kapcsolatot teremtve az autóversenyzés hőskora és a Hypercar-korszak között.

A Peugeot 9X8 műszaki adatai:

KategóriaLe Mans Hypercar (LMH) prototípus
Vázszerkezetzárt karbon monocoque
Karosszériakarbon kompozit panelek
Méretek, térfogatok, tömegek
Hosszúság4995 mm
Szélesség2000 mm
Magasság1145 mm
Üzemanyagtartály90 liter
Száraz tömeg1030 kg
Hajtáslánc, hátsó tengely
Erőforrásbenzinmotor, turbófeltöltő
Lökettérfogat2,6 liter
Hengerek száma, elrendezéseV6, 90° hengerszög
Blokkmart alumínium
Dugattyúkalumínium
Csúcsteljesítmény520 kW
Erőátvitel7-fokozatú, szekvenciális sebességváltó
Váltóműködtetéselektronikus
Tengelykapcsolótöbbtárcsás, szénszálas tárcsák
Tengelykapcsoló működtetéselektronikus
Differenciálműmechanikusan önzáró
Hajtáslánc, hátsó tengely
Erőforrás900 V villanymotor
Csúcsteljesítmény200 kW
Akkumulátor900 V, lítium-ion (Peugeot / Saft)
Erőátvitelfordulatszám-csökkentő áttétel, egy fokozat
Differenciálműmechanikusan önzáró
Futómű és fékek
Felfüggesztés, elöl és hátulkettős keresztlengőkaros, nyomó/vonórudas
Rugózás, elöl és hátultorziós rugók
Kanyarstabilizátoroktorziós, állítható
Kormányműhidraulikus rásegítés, elektromos szervószivattyú

ILLUSZTRÁCIÓK: STELLANTIS.COM