Folytatódhat a menetelés – Csehországban a kamion Eb mezőnye

A nyári szünet után a hétvégén folytatódik a kamion Európa-bajnokság.  A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert 48 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. A következő hetekben minden eldőlhet, egymás után jönnek ugyanis a versenyek. 

  • A hétvégén Csehországban áll rajthoz a csapat, majd egy héttel később Zolder következik, utána Le Mans és Jarama. Feszített a tempó, október 2-ra befejeződik a szezon, azaz nagyon fontos négy futam következik egy hónap alatt. Szerencsés helyzetben akár idő előtt bajnoki címet is ünnepelhetünk – ez a célunk – de technikai meghibásodás miatt sokat lehet bukni is. A versenykamiont ugyanis nem hozzuk vissza Csehország után, azaz nagyobb javításokat nem tudunk rajta végrehajtani. Éppen ezért nagyon kell majd figyelnie Norbinak, hogy ne keveredjen balesetbe, ugyanakkor a jelentős előny birtokában sem fogunk tartalékolni, a futamgyőzelem a cél – mondta Kozák Attila csapatvezető. 

A nyári szünetben a kamiont sikerült megfelelően felkészíteni, a csapat tagjai pedig rövid pihenőt is kaptak. A Révész Racing már korábban elindult Mostba, ugyanis a szövetség engedélyezett egy gumitesztet, amit igyekeznek kihasználni a csapatok. A HUMDA által is támogatott Kiss Norbert így további tapasztalatokat szerezhet.  

  • A pályát jól ismerjük, Norbi győzött már itt, így optimistán várjuk a hétvégét. Fontos lesz az időmérő, hogy ismét megszerezze az első rajtkockát mind szombaton, mind vasárnap. A tempóval eddig nem volt gond, reméljük műszaki probléma nem hátráltatja majd – tette hozzá a csapatvezető. 

A csehországi hétvége a pénteki szabadedzésekkel indul, majd szombaton és vasárnap is 2-2 versenyt rendeznek. Szombaton 12.30-kor és 16.50-kor van a rajt, míg vasárnap 12.30-kor és 16.35-kor startol el a mezőny. A versenyeket az ETRC, hivatalos oldalán, valamint Kiss Norbi Facebook élőben közvetítik.