Fontos teendők nyaralás előtt

Igen kellemetlen, ha a telepakolt autó egyszer csak felmondja a szolgálatot, és elrontja a régen várt nyaralást. Egy átlagos jármű általában legfeljebb néhány tíz kilométert tesz meg hetente, a nyaralás viszont autózással jár, amire időben fel kell készülni.

Bosszantó, ha külföldön, esetleg este keresünk szerelőt, ezért indulás előtt érdemes márkaszervizbe vinni a családi kocsit. Főleg azok gondoljanak a márkaszervizre, akiknek még garanciális az autója, és a kilométeróra szerint közeleg a kötelező szerviz. Ennek elmulasztása ugyanis jogvitákra adhat okot. Lássuk tehát, mit kell ellenőrizni indulás előtt!

  • Futómű. A télen kialakult kátyúk alaposan igénybe veszik a futóművet, egy elállítódott futómű geometria miatt pedig a gumik erőteljesen kopni kezdenek.
  • Fékbetétek, tárcsák ellenőrzése, hiszen csak megfelelő állapotú fékkel hajtható végre a biztonságos vészfékezés.
  • Ellenőrizni kell a gumiabroncsok profilmélységét, hogy egy-egy zápor esetén megússzuk a vízen csúszást. Ez azt jelenti, hogy az út felszínén lévő vízfilmet el tudják-e vezetni a bordák. A kellő profilmélység hiányában a gumik „felúsznak” az alattuk összegyűlt vízre, és az autó irányíthatatlan lesz.
holegballon_skoda.jpg

De ne feledkezzünk meg a guminyomásról sem. A súlyos bőröndök, esetleg kempingcuccok, plusz a családtagok által megterhelt autó alatt nagyobb guminyomásra van szükség, ellenkező esetben az abroncs szétterül, és a forró aszfalton való nagy sebességű utazás alaposan igénybe veszi a gumikat, amiből még baleset is lehet. Ne feledkezzünk meg a pótkerék nyomásának ellenőrzéséről sem!

  • Folyadékszint. Talán a legfontosabb a motorolaj, hűtő- és fékfolyadék szintjének ellenőrzése. Ha alacsony motorolaj szinttel vágunk neki az útnak, az olaj jóval hamarabb felhevül, a kenése már nem lesz megfelelő, nagyobb terhelést kap a motor. Hasonló a helyzet a hűtőfolyadék szintjével is. A fékfolyadék pedig egy esetleges vészfékezés esetén kap kiemelt szerepet.
  • Az akkumulátor ellenőrzése, és szükség szerinti cseréje. Ötéves kocsijával kempingezett valaki, és egyszer csak nem indult az autója, mert rosszul csukták be a csomagtérajtót, és a kis csomagtérlámpa leszívta a már nem fiatal, eredeti akkut. A márkaszervizek digitális mérőműszere viszont egyértelműen megmutatja, cserére érett-e már az akkumulátor.
  • Az ablaktörlő lapátokat télen alaposan igénybe veszi a fagy és az alkoholtartalmú téli ablakmosó. Ezt a folyadékot le kell cserélni, ha lehet olyanra, amiben bogároldó adalék is van.
  • A klímarendszer ellenőrzése.
  • Tartozékok. Nem lejárt szavatosságú segélydoboz, izzókészlet, vontatókötél, esetleg bikázókábel, zseblámpa. Ne feledkezzünk meg a fényvisszaverő mellényekről sem!

dasblog.hu