Forgalomkorlátozás lesz Balatonfüreden is

    Forgalomkorlátozás lesz a hétvégén Balatonfüreden és a térségben a Giro d’Italia nemzetközi kerékpáros körverseny harmadik szakaszának befutója miatt – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

    A 105. Giro d’Italia mintegy kétszáz tagú mezőnye vasárnap, az utolsó magyarországi szakaszán Kaposvárról startol, majd Nagykanizsán és Tihanyon át érkezik – várhatóan délután 5 és fél 6 között – a balatonfüredi célba.


    A befutó a 71-es út-Tihanyi műút-Széchenyi utca útvonalon lesz. Emiatt forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani azon a szakaszon már szombattól: nem lehet megállni a Borsos Miklós utcai, a Huray utcai, a Honvéd utcai és a Zákonyi Ferenc utcai parkolóban. Fizetés ellenében a Csokonai utcai, a Zsigmond utcai, a Park utcai, a Séta utcai, a Szabadság utcai, a Castricum téri és az Esterházy strandi parkolót lehet majd használni. Ingyenes lesz a parkolás a Kisfaludy strand melletti, a Vasút utcai és a kemping előtti parkolókban.


    A versenyt a Széchenyi utcán kísérhetik majd figyelemmel a nézők.


    A közlekedést érintő változásokról a verseny honlapján folyamatosan frissülő információk alapján lehet tájékozódni.