Forgalomkorlátozások lesznek a belvárosban hétfőtől

    Útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani szeptember 28. és november 6. között a Váci úton, Bajcsy-Zsilinszky úton, Károly körúton, Múzeum körúton és az Üllői úton a 3-as metróvonal felújítása miatt – tudatta a BKV pénteken az MTI-vel.

    A forgalomkorlátozásokkal járó munkavégzések során a felszíni autóbuszos pótlás biztosításához szükséges infrastruktúra kiépítése történik, több szakaszban és helyszínen, a 3-as metróvonal középső, Lehel tér – Nagyvárad tér közötti szakaszának felújításához kapcsolódóan – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.


    Tudatták, a Nyugati téren szeptember 28. és október 4. között a forgalmirend-változások az alábbiak szerint alakulnak: a Váci úton befelé, a belváros irányába, részlegesen lezárják a belső visszafordító és balra, a Teréz körútra kanyarodó sávot. A megszokott közlekedési irányok továbbra is használhatóak maradnak a külső forgalmi sávból.


    A Szent István körútról balra a Váci útra kanyarodó két forgalmi sáv esetében sávelhúzásra kell számítani – közölte a BKV.