Gidrán 4×4

Hamarosan eljön az idő, amikor a gyalogságot robotkutyák és drónok váltják fel a harcászatban. Ma még azonban hús-vér katonák hajtják végre a műveletek többségét, nekik pedig valahogy el kell jutniuk A-ból B-be. Az ehhez rendelkezésükre álló járművek globális kínálata zavarba ejtően gazdag, és némelyikük nemcsak katonai, de autós szemmel nézve is érdekfeszítő. Ezekből mutatjuk be most a tíz legérdekesebbet.

A speciális feladatokra tervezett, különleges műszaki paraméterekkel bíró katonai járműveknek mindig is megvolt a civil rajongótábora. Az internet megjelenésével aztán annyi minden egyébhez hasonlóan ez a terület is átláthatóbbá, szélesebb körben megismerhetővé vált.

Míg harminc évvel ezelőtt a világhíradókból tájékozódó nagyközönség azt hihette, nincs élet a Humvee-n túl, ma már néhány kattintással felderíthetjük a könnyű harci járművek sokszínű világát. Az átlagember persze egészen más szemmel nézi ezeket a gépkocsikat, ami azok fejlesztőit is óhatatlanul befolyásolja. Míg az esztétikum, az egyedi megjelenés korábban sokadrangú szempont volt egy katonai célú jármű fejlesztése során, a gyártók ma már a célszerűség és a megbízhatóság követelményein túl arra is ügyelnek, hogy újdonságaik megjelenésükkel elérjék a közönség egyre magasabb ingerküszöbét.

A külcsín bűnét mi sem tagadjuk: összeállításunkban főleg olyan járművek szerepelnek, amelyek harcászati funkciójukon túl az átlagos autórajongók szívét is képesek megdobogtatni. Az autonóm mobilitási technológiák fejlődésének ütemét elnézve egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy tíz év múlva is hasonló modellek szolgálják majd ki a világ fegyveres erőit – addig gyönyörködjünk tehát bennük, amíg lehet.

Gidrán 4×4

A magyar honvédség 2020 decemberében vette át annak az összkerékhajtású Ejder Yalçın páncélozott járműnek az első néhány példányát, amelyből összesen negyven darabot rendeltek a török Nurol Makina cégtől. A később Magyarországon gyártandó járművet egy hazai tenyésztésű hadiló után Gidránra keresztelték át. A moduláris platformra épülő, változatos fegyverzettel, illetve védőrendszerekkel felszerelhető Gidrán V alakú fenéklemeze és speciális üléskialakítása egyaránt hatékony aknavédelmet eredményez, a jármű kapacitása 11 fő, illetve négy tonna hasznos teherbírás. Az autó 110 centiméteres gázlómélységgel rendelkezik, 50 centis függőleges akadályt képes leküzdeni, 110 centiméter széles árkon tud átlépni. Legnagyobb rézsűszöge 30 százalék, maximális kapaszkodó képessége 60 százalék.

smartermedia